Legutóbb az Arcade bisztróban fejeztük be túránkat, s most még mindig a Kiss János Altábornagy utcában toporgunk, mert egy jóérzésű gasztroturista nem fordulhat ki innen szó nélkül. Van ennek az utcának az alsó fertályában remek tejcsarnok, ahova Martonvásár-Kápolnásnyék környékéről érkezik az áru, mellette bio bolt; a felső fertályában meg aztán szinte minden, mi szem-szájnak ingere. Ráadásul egész decemberben karácsonyi vásár muzsikaszóval, forralt borral, rétessel, hurkával, kolbásszal, töltött káposztával kürtőskaláccsal, és megannyi kézműves árussal. Na, de ez csak a szezon,ami igazán érdekel minket az az Aranytálca Gourmandéria. Ide éhesen belépni veszélyes, mert tuti, hogy eszeveszett vásárlásba kezdünk, pedig a pénztárcánkra még szükség lehet…

aranytalca.hu

Olasz húsok,felvágottak, friss tészták, fűszerek, édes, sós, savanyú ínyencségek az európai gasztró nagyhatalmaktól, nem szólva a palackozott kihívásokról. Úgy, hogy még mielőtt el kezdenénk vásárolni, együnk egy szendvicset. Kérésre olyat rittyentenek nekünk, amilyet csak akarunk. Mézes sonka, francia keménysajt, kevés vaj egy puha császárzsömlében, és máris megfontoltabbak leszünk, pláne egy olyan nap során, amikor nekünk enni kell. Szörnyű teher ez. Főleg, mert pár lépésnyire már egy csokoládéboltba muszáj bemenni. A nem túl frappáns, ámde lényegre törő Csokissimo név mindent elárul: van  kézműves csokoládék a legjobb magyar manufaktúráktól és a világ minden tájáról. Aki itt nem talál kedvére valót, magára vessen. A zöldteástól a levendulásig a wasabis bonbontól a kecskesajtosig mindenféle íz-, forma- és illatélményben részünk lehet. A tejszínhabos kakaó pedig télidőben egyértelmű választás.

De most már  irány Németvölgyi út, ott is a nemrégiben nyílt Villa Bagatelle. Vagy Bagatel? Nem teljesen egyértelmű, hisz az épületen és a menün Bagatelle, míg a honlapon Bagatel néven fut. De ezenkívül mást nem is tudnánk a számlájára írni, annál inkább hizlalhatjuk a sajátunkat. Elébb a pékségben, ahol kihagyhatatlan  az Ardenner kenyér és a világ egyik legjobb túrós táskája bio változatban. A pékséget és a cukrászatot - mostanság a vaníliás kifli, a kókuszcsók és a fahéjas csillag a sláger - Csák László mester viszi. Míg a kávézóban felszolgált süteménykülönlegességek a váci Desszertszalon tulajdonosának, Mihályi Lászlónak keze munkáját dicsérik.

villa-bagatelle.com

Mihályi képviselte elsőként hazánkat a világ legrangosabb cukrászversenyén, a Coup du Monde de la Patisserie-n, s mondhatjuk, jelenleg ő a legelismertebb magyar cukrászmester. A süteményekhez forró csoki,fűszeres téli tea és kávé dukál.Nehéz eldönteni,hogy tea vagy kávépártiak-e inkább.Nemrégiben például az ország egyik legjobb teaszakértője,Szepesi Zsuzsa tartott itt Gong Fu szertartást az Együttérző Szeretet Vas Istennőjének teáját bemutatva.A kávét meg eredeti Daniel Moser gépekkel főzik. Ez a ház  büszkesége,bzonyítva,hogy a kávé nagy becsben áll itt. Egyesek tudni vélik, hogy a német-magyar tulajdonospár hölgy tagjának nagypapája volt az utolsó pesti kávés egylet elnöke. Így azon már nem is csodálkozunk, hogy az író, Centauri kávémeséket költött a villa képzelt múltjáról. Itt a reggeli-ebéd (ilyen is van,a bisztrókonyháról kerül ki) mellé irodalmat kapunk; olvasgathatunk Spíler Kázmérról, Vöczköndi Tibald báró csengőiről, vagy éppen a mágnás Hambruch Menyhértről és b. nejéről. Ó, azok a régi szép idők, mikor még ilyen neveket adtak a szülők gyermekeiknek. A mieink viszont a villa kertjében pici pékségben játszhatnak „igazi”, péklapáttal, kosárkákkal.

A ház legfelső szintjén Home Decor bolt várja a betérőket, de minket új útra vezényel küldetésünk. Leereszkedünk a Városmajor felé, ahol a közelmúltban nyílt a Mezzo. Ez is Buda egyik régi-új helye: a Csaba utca és Maros utca sarkán álló épületben legalább 15-16 éve működött a John Bull Pub. A rendszerváltás után oly népszerű „Bika János kocsmái” az utóbbi években sorra csuktak-buktak be szép fővárosunkban, az utolsók között tetthelyünk. A rossznyelvek szerint a Déryné sikereit és stílusát megirigyelve vitte keresztül akaratát a hely megújítását kiharcoló hölgy, a tulajdonos felesége. Akárhogyan is, a kísérlet jól sikerült: a hatalmas, beüvegezett terasz-télikert folyton tele van. A kellemes, hangulatos belsőből kiirtották a John Bull-féle avítt tesztoszteron-rengeteget.

diningguide.hu

A barna-drapp-bronz enteriőr adja magát egy komótos ebédre. Nem is állunk ellen, jöhet a napi ajánlatból a vargányával töltött kacsamell cukkinis rizottóval. A séf, Volenter István  igyekszik újításokat bevezetni a vendéglátóhely konyháján. A keze azért még meg lehet  kötve, mert az étlapról a régi John Bull-os fogások szépen köszönnek vissza – meglehet, a környékbeli törzsközönség követelte ki magának a változatlanságot. Vigaszul szakácsunk kapott inkább egy külön oldalt az étlapon, amelyen szíve szerint ajánlhat a betérőknek. Előny, hogy a fent említett változatlanság az árakra is vonatkozik, bár a John Bull eleve nem volt egy olcsó hely.  Ja, s majd’ elfeledtük, hogy a vacsora fogásaihoz hétköznap esténként kellemes jazz is szól, mert van a Mezzo-nak egy másik neve is: M, mint music pub.

Mi a késő délutánban járva már Pasarét felé vesszük az irányt, kis kitérőt téve egy 19. századi műemlék, a volt városmajori trafóház felé. Itt működik a 3 éve nyílt Majorka, a budai bicajosok (és lábbuszosok)  meg fiatal kreatív dizájnerek kedvenc törzshelye. A korábban felsoroltak közül a Majorka kicsit kilóg, mert nem annyira a gasztró élményekért járnak ide a népek, bár éhen nem maradnak. De nem is csak a kocsmázás kedvéért, bár mindig hideg a sör és nem spórolják ki a szódát a fröccsből,finomkodóknak pedig különlegesebb italokkal is szolgálnak,ráadásul a meccseket  kivetítőn lehet nézni. A Majorka  jóval több, mint egy kocsma. A hangulatos, esetenként lampionokkal megvilágított hely tényleg a környék huszon-harmincéveseinek törzshelye, és egészen meglepő találkozások színtere, réglátott ismerősökkel hozhat itt össze a sors. Ha Buda(pest)egy falu, a Majorka egészen biztos, hogy egy fontos pont a „főutcában”. Megér egy szusszanást, hogy aztán már meg se álljunk a Pasaréti térig.

Ott ugyanis valami nagyon megváltozott. Jó volt már korábban is látni az 1937-ben Rimanóczy Gyula által megálmodott buszvégállomás pár évvel ezelőtti felújítását, melynek következtében a Pasaréti tér méltó lett patinás múltjához. A múlt század harmincas éveiben ezen a környéken robbant be hazánkba a modern építészet. Ezért ha az Origóba jövünk, érdemes már út közben is nyitva tartani a szemünket – netán elkanyarodni a Napraforgó utca csodás Bauhaus-épületei felé.  A környékre ekképp ráhangolódva már be is térhetünk az Origoba. Feltéve,ha van hely. Az étterem ugyanis rendkívül gyors felemelkedést élt meg pár hónap alatt. A környékbeliek ugyan kedvelték elődjét, a Picard kávézót is, de az a siker nem mérhető az Origóéhoz. Az épület alsó részében korábban helyet kapott Matteo meg közel sem volt ennyire népszerű, de most, a két fél egyesítésével létrejött Origo café-étterem végre minden igényt kielégít. Enteriőrje olyannyira kozmopolita, hogy bárhol megállná a helyét, Amszterdamban, Londonban – vagy éppen a Pasaréti téren. A tulajdonosok jó érzékkel választottak stílust és anyagot. A dizájnolás olyan jól sikerült, hogy   ez a városban a legjobb hely összefutni építészekkel, fotósokkal, reklámszakemberekkel vagy éppen televíziós arcokkal. Már ha erre van kedve az embernek. A gasztronautákat bizonnyal jobban vonzza  a kreatív ételsor, és a gyorsan elhíresült napi menü: 1200 forintért egy finom levest és egy pazar főételt hoz a pincér. Nem is véletlen, hogy ebédidőben tömve van a hely. A vacsorának pedig megadhatja a módját a nagyérdemű az Origo lenti részében is. Kiváló kiszolgálás, kedves vendéglátás... mi kell még? A folytatás.