Először is szögezzük le, hogy sétálni télen is jó. Már csak azért is, mert sétálva könnyen megéhezik az ember. S ha már engedélyezünk magunknak egy andalgós napot, átmenekülve a zajos Pestről, akkor adjuk meg a módját. Ott van mindjárt nem messze a Duna-parttól a felújított és megreformált Aranyszarvas étterem. A Vár aljában az Attila út sarkán közel 300 esztendeje étterem áll. Turisták kedvence volt a kicsit porosan magyaros design. Aki honfiként betévedt ide, az jellemzően az avítt patinát kereste, vagy hazalátogató rokonait kísérte el, akik a menün nemigen mentek a gulyáson túlra. Na, ez mostanra igencsak megváltozott. Nemcsak a budaiak lehetnek újra büszkék az Aranyszarvasra. Ugyanis jó. A hagyomány és evolúció jegyében nagyon gyorsan helyet követelt magának a gasztro palettán. Ezt jelképezi a dízájn is: a meghagyott, ámde arannyal bevont szarvasagancs, a bisztró-stílus, a bárpult, az asztalok várakozást fokozó fehér egyszerűsége.

Mindezek mellett-mögött- fölött a konyha: a Csalogány 26-ból átigazolt Mogyorósi Gábor alapozta meg a hírnevet, amelyre ezerrel erősít rá most az alig pár hete belépett új séf, Fekete Antonio, nem mellesleg a Lou Lou korábbi mestere. Megleljük itt az élet értelmét a legborongósabb téli napon is egy „egyszerű” csicsókamártásos tagliatellét eszegetve, miközben a szomszéd asztalon a zsályás nyúlcomb majdnem egy újabb főétel elfogyasztására ingerel. Főleg, ha kihagyjuk a levest, mert kell  a hely a desszertnek, amely történetesen 70 százalékos csokoládé vajkaramell öntettel. Utána megfogadhatjuk,hiszünk a csodaszarvasos mesékben.

Déryné Café. Felkapott lett

Teli hassal továbbállni a Tabánban nagy hiba. Alig tíz perc ugyanis, és egy újabb budai objektumba botlunk: Déryné Café. Ez is egy legújabb kori megújulás. Az 1951-ben alapított szép emlékű, majd évtizedek után végelgyengülésben elhunyt Déryné cukrászda utóda bő két éve a környék legfelkapottabb helye. Persze,  Budán közel s távol azért nagyítóval kell keresni a jó helyeket. És bár fel-felüti fejét a fine dining a Duna ezen oldalán is, a teljes boldogság még hátra van. Ennek megfelelően ha valaki kellemesen laza, de nívós helyen szeretne üzleti megbeszélést vagy baráti kávézást-koktélozást megejteni, bizony nem túl széles választékból szemezgethet. Viszont minden paraméter adott a Dérynében, amelynek vonzereje az a nemzetközi stílus,amit divatosan illethetünk bisztró jelzővel is,de ez több ennél. Belépve rögtön feltűnik a megannyi kisebb egységre tagolt, intim zóna, amelyeket lépcsőfoknyi szinteltolással és kiválóan megválasztott világítással különített el egymástól a tervező. A hely olyannyira sikeres, hogy ebédre és estére ajánlatos előre asztalt foglalni.

Maradjunk annyiban, hogy a Déryné villámgyorsan trendi lett. Ennélfogva megindult a környék böhöm autós-terepjárós megszállása, amelyet a helybeliek nem igazán kitörő lelkesedéssel fogadtak, de mostanra az étterem szerencsére külön parkolót ajánl az épület mögötti utcában vendégeinek. Amúgy a villamos is a szinte ház előtt áll meg. Nem mintha a törzsközönség tömegközlekedéssel érkezne. Nem csoda,ha vannak,akik egy zajos estén bekukkantva a Dérynébe, sürgősen inkább  eldugott budai helyeket kezdenek keresni. De hát ízlések és pofonok, pláne napszakok…

Engedni kell,hogy átjárjon a Déryné varázsa. Mert varázs az van. A hangulatos terek és a kellemes háttérzene elzsongít, és üljünk akár a hatalmas bárpult oldalán, vagy a kandalló mellett, egészen biztos, hogy jó kedvünk kerekedik még akkor is, ha tudjuk, sétálnivalónk még ezt követően is van, pedig odakint egyre csak gyűlnek a szürke fellegek. Ebben a pillanatban csak a most számít. Jöhettünk volna persze délelőtt is, akkor biztosan francia reggelit kérnénk a környék legjobb croissantjával és dzsemmel. De délután legyen egy jó kávé, nem néznek ki miatta. És míg a forró, erős feketét kortyolgatjuk, eltűnődhetünk, hogy mégis kellett volna helyet hagyni az Aranyszarvas után az itteni menü gusztálásának is. Az étterem pár hete kiérdemelte a Gault Millau gasztronómiai kalauz elismerését. A konyhát Hoffman Richárd jegyzi,aki anno a budai Ezüstfenyőben és a pesthidegkúti Széphalom vendéglőben alapozta a polgári konyhát, majd 15 évig a nagyvilágban pallérozódott, s Amerikából haza térve jó vendéglátóként most itt neveli ki a jó vendégeket. Ahogy ezt egy interjúban megfogalmazta: ”Azt szeretném, ha a vendégek nem elsősorban a trend kedvéért, hanem a jó ételek miatt jönnének.”

Ha nem riaszt minket a szemerkélő eső, pláne hó, akkor folytassuk utunkat, s kalandozzunk el a kissé távolabbi Böszörményi út irányába. A Böszörményi út olyan, mint egy buddhista mantra, miszerint utunk célja az út maga. A Böszörményi ugyanis egyedülálló mikrokozmosz: egy kis Tesz-Vesz Város, melynek nyüzsgő forgataga még rossz időben is elviselhetővé, sőt egyenesen kellemessé teszi kirándulásunkat. Zöldségesboltjai, pékségei, a legigényesebeket is kielégítő hentese és a többi kicsi bolt  családiassá teszi ezt az amúgy nem kifejezetten szép, ámde bauhaus-stílusú épületekkel övezett utcát. Olyan klasszikusok vannak itt, mint a Rigó Jancsi cukrászda, ahol a pogácsa és a vaníliás félhold kötelező elemek, vagy a Tik-Tak, amelynek plasztikusan masszív dohányfüstje egyeseket távol tarthat a bemeneteltől, Vespával és biciklivel érkező törzsközönsége viszont dicshimnuszokban emlegeti. Ők tudják. Mi ezúttal tovább haladunk a Kis János Altábornagy utca  felé. Célunk: az Arcade.

Arcade, a fogalom. Kevesen ismerik

Az Arcade fogalom. Olyan hely, amelyet valahogy méltánytalanul kevesebben ismernek a   "celebes " helyekhez képest,viszont éppen ez benne a jó. Törzsvendégek bőven,de tömeg sosincs. A kiszolgálás mindig kifogástalan, a fogások ínycsiklandóak, kitűnő a borválaszték, lehet a legjobbakból poharazni is. S nyáron kevés olyan jó, városi  terasz van, mint ez itteni. Ilyenkor persze nem kint ül az ember. Bent barátságos meleg fogad, és ahogy a hatalmas portállal szemben leülünk, máris elfeledjük a korai ebédet. Jöhet is rögtön a kakasleves vagy a sütőtökpüré leves fogassal,  és közben elgondolkodhatunk, vajon miért is ez a fennen elbisztrósodás kis hazánkban, hiszen a firmán itt is bistrot szerepel az étterem helyett. A bisztrósodásnak az Arcade mondjuk leginkább pionírja volt, hiszen megnyitása óta franciás a hangulat, bisztró a név. Sőt, sok évvel korábban itt a helyi emlékezet szerint nem más, mint a taxisok, nyugdíjasok és menzát kerülő, zsebpénzes diákok által közkedvelt „Májas bisztró” állott.

Divat ide vagy oda, bisztró ide vagy oda, az étel isteni. A Michelin Guide Bib Gourmand ajánlása után   újabban  Gault Millau szakácssapkát (az elérhető 20-ból 15 pontot megszerezve)  begyűjtő Arcade kiforrott stílusa immár több, mint tíz éve jelenti a mindig megbízható minőséget az igényes közönség számára. A korábbi visszafogottság úgy egy éve egyre izgalmasabb irányba mozdul: tavaly óta ugyanis az étteremet Nagy Andrással az élen egy Kreatív Tanácsadói Testület működteti „új ízek és ételérzések” jegyében. Ehhez persze kellett, hogy Fazekas László séf is végre megmutassa magát. Ugyan évtizede vezeti a konyhát,de mintha a legutóbbi időkig illegalitásban lett volna. Hogy most már szárnyal, s mitől is, arról bőven lenne mit írni, - meg is tesszük hamarosan - , de momentán elég a dilemma: vajon galagonyaöntetes szarvasborjú-filé avagy házi füstölt bélszín dióöntettel legyen a következő fogás? Mindkettő annyira ígéretes, hogy a napi ajánlatra már rá sem merünk nézni, nehogy még nagyobb zavarba jöjjünk. Míg végül a bélszínt  várjuk, elgondolkodunk az élet nehézségein,már ami a telet illeti.Bár a konklúziót a desszerthez érve elfeledjük : sült Valrhona csokoládé narancsos sütőtök kompóttal . Annyi bizton kikristályosodik: ha Pest egy estet ér, töltsük a napot Budán! Többet is, majd megmutatjuk.