Ráadásul olajos magvakat rágcsálni igen egészséges, mint tudjuk. Kevésbé egészséges ugyan, ám annál élvezetesebb, ha becsempészhetjük süteménybe is. Kár, hogy a gazdag magyar konyha nem sok mindennel kecsegtet e tekintetben. Még a dió is jobbára csak őrölve kerül a süteményeinkbe. Nem úgy a magvak és desszertek nagy szerelmeseinél, az olaszoknál. Ők aztán össze tudják hozni rendesen az élvezeteket.

A különféle magvak gyakori szereplők az olasz desszertekben. A dió és a mogyoró mellett a fenyőmag, a mandula és a pisztácia a favorit. Az első számú kedvenc a crocciante, mely tulajdonképpen nem más, mint cukortengerbe fojtott magorgia. Nagyon hasonlít a mi grillázsunkhoz, annyi a különbség, hogy a crocciantében nincs vaj, és a magok egészben lapulnak benne.

Ha a crocciantét tojásfehérje-habbal és mézzel egészítjük ki, illetve két ostyalap közé rakjuk, máris megérkezünk a torronéhoz, ami tulajdonképpen egy nugátféleség. A cremonai édességet főleg télen készítik, de egész évben kapható az édességboltokban, cukrászatokban. A hagyomány szerint a város harangozótornyát, a Torazzót jelképezi – innen kapta a nevét is. Tradicionálisan kétféle verzióban készítik: a keményhez a masszát 12 órán keresztül főzik, a puhát mindössze 1,5 - 2 óra hosszat. Így tudja megőrizni nedvességtartalmát, és éppen ezért lágyságát is.

Puha torrone
(Luca Montersino olasz tévészakács és blogger receptje alapján)

37 dkg kristálycukor
7 dkg víz
2 dkg szőlőcukor
13 dkg méz
3 dkg tojásfehérje
5 dkg kandírozott gyümölcs
20 dkg hámozott mandula
1¬0 dkg hámozott mogyoró
5 dkg pucolt pisztácia és dió vegyesen
2  hosszúkás tortaostyalap

A torrone készítése kissé időigényes, de nem túl bonyolult, és a desszert sokáig eltartható. Viszont csak akkor ajánljuk jó szívvel, ha be tetszenek szerezni egy hőmérőt. Nem vicc, az egyetlen dolog, amire nagyon oda kell figyelnünk a készítése során, az a hőmérséklet. Ma már bármely konyhafelszerelési boltban kapunk olyan hőmérőt, amivel folyamatosan ellenőrizhetjük az egyes alkotórészek hőfokát.

Tegyük fel lassú tűzre egy edényben a 20 dkg cukrot vízzel és szőlőcukorral. Egy másik edénybe kanalazzuk bele a mézet, de még ne gyújtsunk alá. Ha ez is megvan, a maradék cukrot kezdjük kemény habbá verni a tojásfehérjével (robotgép). Amikor az éppen melegedő cukrunk eléri a 116 fokot, gyújtsunk alá a méznek is, és nagyon lassan melegítsük 124 fokra. Ekkor öntsük a még nem teljesen felvert tojáshabhoz, majd keverjük hozzá a már 144 fokos cukrot is, és dolgozzuk össze az egészet a robotgéppel. Végül még óvatosan beleforgatjuk a masszába a magokat és a gyümölcsöket. Egy lapos tálra fektetjük az egyik ostyalapunkat, és szép egyenletesen rákenjük a magvas, kandírozott gyümülcsös masszát. A tetejére kerül a másik ostyalap. A sütőnek feléje se nézünk, viszont a hűtőben pihentetjük (nem fagyasztjuk!) a desszertünket, míg kellően megdermed ahhoz, hogy kockákra vágva kínáljuk. A tetejét behinthetjük porcukorral.