Elöljáróban szeretnénk leszögezni, hogy nem tesztelni hívtak minket a Duna-parti, bezárásra ítélt budai szórakozóhely szeparéjába, ahol mintegy mellékesen gondoltak meglepni minket észak-afrikai ételekkel. Az eset azonban a tekintetben mindenképpen tanulságos, hogy lássuk, mire megy közel-keleti receptekkel a lelkes, ám magyar bőréből kibújni képtelen szakács.

Az előételnél még semmi feltűnőt nem tapasztalunk, az úgynevezett egyiptomi padlizsánpürét akár bármelyik közel-keleti lebujban elénk tehették volna. E nemzetközi ételt Erdélyben padlizsánkrémnek, vinettának, esetleg vinettének hívják (épp előttünk bonyolódott vitába valaki a séffel az étek partiumi elnevezéséről), az arabus padlizsánpürének egy titka van: lehetőleg szabad tűzön kell megsütni a padlizsánt. Ízlelőbimbóink úgy értesítenek, itt éppen ez történt a zöldséggel. Jó pontot adunk azért is, mert nem tettek bele majonézt, aminek tényleg semmi dolga a közel-keleti előételben, viszont bőkezűen bántak az olajjal és a dióval, hagymafronton viszont meglepő mértékletességről tettek tanúbizonyságot. Persze, kínálhattak volna hozzá pitát, de ne legyünk telhetetlenek, a jó padlizsánpüré működik pirítóson itt, legalábbis ma este jól működött.

A marokkói jégbe hűtött uborkaleves nem hagyott bennünk mély nyomokat, nyilván van benne fokhagyma, kapor, joghurt meg uborka, jól is esik nagy meleg idején, de ezért még nem kelnénk át a Földközi-tengeren. Egy jó tazsinért viszont még tornádók, neverák és súlyos borák közepette is bármikor megkockáztatnánk az áthajózást. Az egyiptomi marhahús borsóval és kuszkusszal kiváló étel, még a magyar szakács tálalásában is. A sikerhez talán az is hozzátartozik, hogy az iszlám előírásainak megfelelően dolgozták fel a húst (halal), és hát nem tudunk kibújni a bőrünkből: magyar vendégként ízlett a kissé magyaros marhaétel. Merthogy Egyiptomhoz, meg a Közel-Kelethez olyan sok köze nem volt. Váncsa tanár úr mesterművéből (Lakoma) ugyanis minden érdeklődő tudathatja, hogy a tazsint az elkészítési módja miatt hívják tazsinnak, vagyis kell hozzá tazsin. A szakácsok azonban szemlesütve bevallották, hogy pont tazsin (azaz kúp alakú fedővel ellátott mázas cserépedény) nem állt a rendelkezésükre, csupán egy lábos, meg mirelit borsó, amit a végén adtak a marha mellé. Márpedig az 5 ezer éves akkád receptek azt írják elő, hogy cserépedényben kell elkészíteni az elholt állatot. Reformer konyhatündérek esetleg használhatnak nehéz, öntöttvas lábost is. Az ősi recept szerint addig kell vízben főzni az ételt, míg teljesen elfő a leve és már szinte kézzel is lehet enni. Mindenesetre a magyaros tazsin is kellemes élményt nyújtott.

junglekey.com

A libanoni tejszínes csirke viszont csak annyiban különbözött a magyaros paprikás csirkétől, hogy nem tejföllel, hanem tejszínnel öntötték nyakon. Hozzá teljesen natúr rizst kaptunk, amit se olívával, se fűszerekkel nem láttak célszerűnek megbolondítani. A csirkés ételben viszont volt pirított hagyma, tejszín, só és paprika, és gyanítható, hogy a megboldogult szárnyassal nem követték az igen időigényes, főzős, sütős közel-keleti receptet. Ellenben hamarabb megvan a sárgarépás narancssaláta, amibe gyömbér, méz, fahéj és só is került. Egyes receptek csak a narancslé hozzáadását engedélyezik, ám mi nagy gyümölcsdarabokat is kapunk. Ezt nem bánjuk, mert a saláta így különösen izgalmas ízeket kap, bár fogyasztása közben akaratlanul is vét az ember az asztali etikett ellen.

Igazi meglepetést azonban a desszerttel összekóstolva okozott a saláta: a marokkói palotakaláccsal szenzációs – kár, hogy a palotakalácsnak csak az ízesítése hasonlított kissé az eredetihez. Nehéz ám fonott kalácsból előállítani az egyébként angol nyelven egyiptomi palotakenyérként ismert desszertet. Valamiért az interneten magyar nyelven marokkói palotakalácsként terjedt el, és ugyanazt a fonott kalácsos receptet tükrözi tucatnyi honlap, ám ne dőljünk be ennek. Az igazi palotakenyérnek nincs sok köze az amerikai csokis, és vastagon émelyítő kreálmányokhoz, e tekintetben még mindig a minap felszolgált magyar desszert lehet a pontosabb találat. A pisztáciával, mandulával bőven megszórt sárgabarackos, tejszínhabos süti a már említett salátával igazán kiváló. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az ételsort összekóstolva máris az 1001 éjszaka világában éreztük magunkat, pusztán azt, hogy egyszerű magyaros konyhaeszközökkel is lehet kissé egzotikus ízeket varázsolni az asztalunkra. Hogy ennek mennyi köze van a közel-keleti ételekhez, az viszont már egy egészen, hm, más tészta.