szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hat évvel ezelőtt, 2008-ban gabonanemesítéssel kezdődött, és most júliusban fejeződött be az a program, aminek a végeredménye Magyarország első, saját biosöre. Az Alakor már az élelmiszeráruházak polcain van.

 

A csaknem 300 millió forintos, 2008-ban indult Alkobeer projektnek azonban csak az egyik eredménye az Alakor sör. Az MTA Agrártudományi kutatóközpontja, a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszéke, a Körös-Maros Biofarm Kft. és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. összefogásából több, szintén egyedülálló fejlesztés született.

A munkamegosztásban a kutatóközpontnak a gabonanemesítés, az egyetemnek a receptúra kidolgozása, a biofarmnak az alapanyag előállítása, míg a Biokontrollnak egy szemléletében is úttörő, minden eddiginél szigorúbb tanúsítási metódus kidolgozása és bevezetése volt a feladata.

goldcomm

Az ősi búza, az alakor nemesítése során két, kifejezetten olyan fajta jött létre, amely nem vegyszerezve, hanem önmagától tűri jól a mostoha termesztési körülményeket és megőrzi az eredeti növény kiemelkedő beltartalmi értékeit – ismertette az előzményeket a kutatóközpont projektben résztvevő tudományos munkatársa. Megyeri Mária kifejtette, a munka jelentős részben az időközben elhunyt projektvezető, Dr. Kovács Géza érdeme.

A résztvevők eredeti elképzelései és a pályázati követelmények miatt is fontos volt, hogy az új ital beltartalmában értékesebb legyen a többi sörnél – hangoztatta Hegyesné Dr. Vecseri Beáta, a Corvinus tanszékvezetője. Elmondta, az eredmény borostyán színű ital lett, a felsőerjesztésű élesztő aromáival, a komló fűszeres, citrusos ízével. Az Alakor annyira egyedi és jellegzetes, hogy aki valaha megkóstolja, jó eséllyel bármikor képes egy vakteszten is felismerni.

Az elkészült sörnek teljesítenie kell a biotanúsítás szigorú feltételeit, de ettől többet is – hangoztatta a nemesítést, az alapanyag-termesztést, a feldolgozást és a forgalmazást is ellenőrző és tanúsító Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. fejlesztési vezetője, Kanyó Zsolt. Kiemelve, hogy ebben a projektben még a szokásosnál is szigorúbb feltételeket határoztak meg, az alapanyagok és a késztermékek nyilvántartása minden részletre kiterjed. Kidolgozták a tételtanúsítási eljárást is, az ellenőrök minden lépésnél mérnek és vizsgálnak, mielőtt engedélyt adnának a következőre. A folyamat során a palackok egyedi sorszámot és QR-kódot kapnak, amivel az interneten a fogyasztó ellenőrizheti, hogy az adott palack milyen alapanyagokból, mikor készült, hol és mikor lett lepalackozva, kinek, mikor szállították ki a főzdéből.

Az alapanyagot termelő és a folyamatos gyártásért felelős Körös-Maros Biofarm egyik vezetője, Ráki Zsolt hozzátette, a termék előállítása mellett az is cél volt, hogy jó példát mutassanak a hasonló kezdeményezéseknek. Magyarországnak jelentős potenciálja van a biogazdálkodásban, amely nem szabad, hogy megálljon az alapanyagok szintjén. Erre jó példa a most záruló projekt, amelynek tapasztalatai alapján már más bioélelmiszerek előállítása is ezt a módszertant követi, követheti.

Az pedig, hogy az Alakor termékként is lesz-e annyira életerős, mint a nevét adó, ősi búzafajta, majd csak ezután derül ki, a fogyasztók jóvoltából.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!