1992. szeptember 16. sok szempontból mérföldkő volt a szigetország történetében: a brit árfolyamrendszer teljes összeomlása a John Major által vezetett kormány bukásához és a Konzervatív Párt háttérbe szorulásához vezetett. A tíz évvel ezelőtti történések hozzájárultak az eurószkeptiszicmus szigetországi terjedéséhez, a Soros Györgyhöz hasonlatos valutaspekulánsok elleni támadásokhoz és az európai monetáris unió tervének átalakításához. A brit font elleni támadássorozat, amelynek következtében Nagy-Britanniának ki kellett lépnie az Európai Árfolyamrendszerből (ERM), az 1945 utáni időszak legjelentősebb brit gazdasági válságaként vonult be a történelemkönyvekbe - annak ellenére, hogy az európai pénzügyi integrációt ellenző szigetországiak szerint nem is annyira válságról, inkább megvilágosodásról volt szó.

Az európai árfolyamrendszer az ECU-vel együtt a közös európai fizetőeszközhöz vezető hosszú út egyik fontos állomása volt. Az árfolyamok egymáshoz való rögzítésével és a szűk lebegési sávval azt remélték elérni, hogy a valutaárfolyamok stabilizálódnak, így a nemzetközi kereskedelem akadálymentesen növekedhet Európában. A rendszer azonban fenntarthatatlannak bizonyult: a német újraegyesítés miatt a legnagyobb európai tekintéllyel rendelkező, az ERM középpontjában álló Bundesbank kénytelen volt olyan, szigorúbb kamatpolitikát alkalmazni, amely nem felelt meg a többi országnak, így ezen valuták árfolyama gyengülni kezdett. A piaci spekulánsok, érzékelve a tendenciát, az angol font - majd később az olasz líra - árfolyamának további gyengítésére játszottak, arra számítva, hogy az ország nem tudja tartani a font árfolyamát, kilép az ERM-ből, és jelentősen leértékeli valutáját. A spekuláció sikeres volt - hiába emelte fel ugyanis az angol pénzügyminiszter, Norman Lamont az irányadó kamatlábakat 1992. szeptember 16-án 12 százalékra, hiába használták fel a jegybank teljes devizatartalékát az árfolyam megvédésére, a befektetők további fonteladással válaszoltak a bizonytalan helyzetre. Lamont este sajtótájékoztató keretében volt kénytelen bejelenteni, hogy a brit gazdaságpolitika kudarcot vallott, az ország kilép az európai árfolyamrendszerből, a fontot leértékelik.

A tíz évvel ezelőtti történéseket az eurószkeptikus britek most ismét előtérbe helyezik. Az ERM-hez való csatlakozáskor a politikusok ugyanis alacsony inflációt és stabil gazdasági növekedést ígértek, a közös árfolyamrendszernek köszönhető magasabb kamatszint azonban mély recesszióba taszította a brit gazdaságot. Most hasonló ígéretekkel állnak elő az eurót támogató politikusok: magasabb növekedési rátát, nagyobb gazdasági stabilitást és csökkenő munkanélküliséget ígérnek, ha az ország megszavazza az euró bevezetését. Az eurót ellenzők kezében azonban két igen fontos ütőkártya van - jegyzi meg a Guardian. A tíz évvel ezelőtti keserű tapasztalatokat sokan még nem felejtették el, ám is fontosabb érv az, amit a statisztikák mutatnak. Az adatok szerint Nagy-Britannia igen jól járt azzal, hogy kimaradt az euró 1999-es bevezetéséből: az utóbbi tíz esztendőben a szigetország gazdasága jóval nagyobb ütemben bővült, mint az euró elkötelezettjeiként számon tartott Németországé és Franciaországé, ráadásul hasonlóan alacsony inflációs környezetben, és kisebb munkanélküliségi ráta mellett.

Nem véletlen tehát, hogy a munkáspárti pénzügyminiszter, Gordon Brown is halogatja a döntést a népszavazás kiírásáról. Az eurózóna múltbéli és jelenlegi problémái jelzik, hogy Tony Blair kormányának célkitűzései minden bizonnyal könnyebben elérhetőek a monetáris unión kívül. Az eurózónában nem létezik országérdek, a kamatlábakat mind az összes tagállam figyelembevételével alakítják. Hiába lenne szüksége például Finnországnak magasabb kamatlábra, hogy a túlfűtött gazdaságot némileg visszafogják, ha az eurózóna összérdeke úgy kívánja, a rátát esetleg még csökkentik is. Ennél is fontosabb talán az az érv, amelyet a fekete szerda emléke felvet: az euró rosszul időzített bevezetésével ugyanaz történhet a kormányzó munkáspárttal, ami egy évtizede a most sokak által politikai halottnak tekintett torykkal történt, s elveszne Brown azon nimbusza is, amelyet az angol gazdaság talpraállításával szerzett.