szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A vám- és pénzügyőrség március 1-jén bevezeti az elektronikus kiviteli vámeljárás első, kísérleti fázisát, ami jelentősen gyorsítja az áru mozgását, és növeli a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességét – közölte az országos vámparancsnok.

Eligazító táblák Záhonynál. Zöld lámpa az e-kivitelnek
© Túry Gergely
Nagy János szerint a második fázisban, a tesztidőszak kiértékelése után, 2007. július 1-jétől az új funkciót valamennyi magyar vámhivatalban bevezetik, ami megteremti a lehetőségét a kiviteli árunyilatkozat adatainak elektronikus beadására. Az import vámeljárások tekintetében szintén idén nyártól megnyílik az e-vámokmány benyújtásának lehetősége.

Az elektronikus vámkezelés bevezetésének harmadik lépcsőjében kialakítják a lehetőséget az import eljárásokhoz kapcsolódó árunyilatkozatok adatainak tagállamok közötti on-line átadásához, ennek bevezetését 2009. július 1-jétől tervezik.

A vámparancsnok utalt arra, hogy miután a folyamatban lévő e-vámfizetés technikai, jogi feltételeit még nem alakították ki, az áru kiadásának elektronikus üzenetben történő megküldése akkor valósulhat meg a 2007. nyarán bevezetendő elektronikus eljárásban, ha fizetési módként halasztott vámfizetést, vagy vámletétből történő elszámolást ad meg az ügyfél.

Az e-vámfizetés érdekében már a fejlesztés első fázisában megkezdődtek az egyeztetések a bankszövetséggel, illetve bankokkal, akik pozitívan álltak a kezdeményezéshez – tette hozzá a vámparancsnok.

Ezt követően kialakítják az elektronikus árunyilatkozat adatainak nyomtatását a feldolgozási folyamat bármely fázisában, akár vámhatósági célokra, akár az ügyfél kérelmére, más hatóságnál történő bemutatás céljából.

További kényelmet jelenthet az ügyfeleknek, ha webes felületen az árunyilatkozat elektronikus úton történő benyújtása mellett az okmány kitöltő program is nyilvános lesz. Ennek legnagyobb előnye, hogy ugyanazok az ellenőrzési funkciók futnának le az ügyféli kitöltés során, melyeket a vámhatóság az árunyilatkozat elfogadásig lefuttat.

Az úgynevezett elfogadott exportőrök a vámhatósági regisztrációs kötelezettség teljesítése után, a számítógépes árutovábbítási rendszerben tevékenykedő engedélyezett feladókhoz hasonlóan, önállóan, telephelyükről intézhetik a kiviteli vámeljárásokat, beleértve a Kiviteli Kísérő Okmány nyomatását és hitelesítését is.

Az Európai Unióban 2008. január 1-jétől lép hatályba az engedélyezett gazdálkodói státusz, az olyan cégek számára, amelyeknek tiszta a vám előéletük, igazolt a fizetőképességük és megfelelő biztonsági standardokat alkalmaznak. Az ilyen vállalkozásokat kevesebb fizikai és okmányalapú ellenőrzésnek kell alávetni, mint másokat.

A státuszt valamennyi tagállam vámhatósága elismeri, az azonban a vámjogszabályok alapján nyújtott egyszerűsítések előnyeiből való részesülésre nem keletkeztet az érintett gazdasági szereplő számára automatikusan jogosultságot, az csak a jelenleg tervezeti fázisban lévő, teljesen új, Modernizált Vámkódexben valósulhat meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A román szalonnával vagy a magyar vámosokkal van baj?

Brüsszel figyelmeztette Magyarországot a január 1. után román állampolgárokkal szemben alkalmazott szigorú vámellenőrzés miatt - állítja Gheorghe Falca, Arad polgármestere, akit az ügyet kirobbantó Romania Libera idézett.

MTI Itthon

Lőfegyvereket foglaltak le a vámosok Tompánál

Maroklőfegyvereket és lőszereket foglaltak le a vámosok a tompai határátkelőnél vasárnap - tájékoztatta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-t.

MTI Itthon

Paplankereskedőket kapcsoltak le a vámosok

Paplankereskedéssel foglalkozó áfa-csalókat fogtak el a vámosok; a gyanúsítottak a sorozatos áfa-visszaigénylésekkel a költségvetésnek mintegy egymilliárd forint kárt okoztak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szóvivője.

Hét nap

TÖBB VÁMMENTESSÉG

A vámmentesen, személyi poggyászban, EU-n kívüli országokból behozható termékek értékhatárának felemeléséről született...