szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtat korábbi tervén, hogy valamivel több mint 400 tonna aranyat ad el tartalékaiból pénzügyi szanálási programja keretében – közölte az IMF szóvivője. Az IMF 3217 tonnás aranytartaléka a harmadik legnagyobb a világon.

A Valutaalap illetékese elmondta, hogy tavaly novemberben az amerikai kongresszus elé terjesztették a 403,3 tonna arany eladásáról szóló javaslatot; a törvényhozás még nem döntött, és az IMF mind a 185 tagországának is jóvá kell hagynia a határozatot.

A bevétel egy részéből kormánykötvényeket, majd később vállalati részvényeket is vásárol az IMF, jövedelmét növelendő.

Tavaly az IMF vezérigazgatója, Domonique Strauss-Kahn azt mondta, hogy a "bevételi modell reformjával", az aranyeladással, illetve a szanálási programmal szilárd pénzügyi alapra kerül az IMF, amely a következő három évben a kiadásait 100 millió dollárral akarja mérsékelni, és személyi állományát is csökkenteni akarja.

Az IMF, amely az 1990-es években még központi szerepet játszott az ázsiai és a latin-amerikai gazdaságok kisegítésében, nagyszabású hitelprogramokat szervezve, eddig főleg a hitelezésből élt. Ám az utóbbi években kevesebb válság volt, ezért az IMF bevételt vesztett, és megnőtt a deficitje.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Románia nem kér IMF-hitelt

Románia nem kért hitelkeretet a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az IMF küldöttsége csak az idei gazdasági kilátásokról tájékozódik Romániában, mondta a nemzetközi pénzintézet szóvivője csütörtökön.

MTI Gazdaság

IMF-vezér: nincs tér a magyar gazdaság költségvetési ösztönzésére

Társadalmi feszültségeket idézhet elő Kelet-Európában a recesszió, mondta szerdán Londonban idézett nyilatkozatában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint Magyarországon nincs meg az a mozgástér a gazdaság költségvetési ösztönzésére, mint néhány más országban.

MTI Gazdaság

IMF: idén Romániában recesszió lehet

Románia gazdasága recesszióba kerülhet az idén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a folyamatos gazdasági egyensúlyhiányok és a reformok lassúsága miatt. Mérsékelt élénkülés csak az év végén, vagy a jövő év elején következhet be.

MTI Gazdaság

IMF: felére csökken a világgazdasági növekedés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) most 1-1,5 százalék között jósolja a világgazdaság idei növekedését, mondta az IMF pénz- és tőkepiaci osztályának egyik vezetője, Axel Bertuch-Samuels vasárnap a Reuters hírügynökségnek.

MTI Gazdaság

Az IMF megduplázza kormányzati hitelekre szánt alapját

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) meg akarja kétszerezni, 500 milliárd dollárra, a kormányzati hitelezésre rendelkezésre álló alapját, hogy a globális válságból eredő kihívásokra reagálni tudjon, közölte az IMF a honlapján.

MTI Gazdaság

Románia "nem zárja ki" az EB és az IMF segítségét

Romániának "sok lehetősége" van bármilyen finanszírozási probléma megoldására, és "nem zárja ki" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az Európai Bizottság segítségét, mondta Emil Boc román miniszterelnök csütörtökön.