Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Romániának hosszú távú fejlesztési stratégiát kellene kidolgoznia - elsősorban a mezőgazdaság, az energia, az építőipar és az infrastruktúra területén -, ha a következő esztendőkben is számít a külföldi tőkére - mondta a Ziarul Financiarnak Doina Ciomag, a külföldi befektetők romániai tanácsának (CIS) vezérigazgatója.
A lap idézi az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési ügyekre szakosodott szervezetének, az UNCTAD-nak egy jelentését, amely szerint Románia az Európai Unió tagországai között a tizedik helyet foglalja el a 2008-ban megvalósított működő tőkebefektetéseket illetően, ezek értéke 9,3 milliárd euró volt. E jelentésből az is kiderül, hogy az idei év első hét hónapjában 2,1 milliárd euró tőke érkezett az országba.
A CIS vezérigazgatója szerint Románia kétségtelenül gazdag potenciállal rendelkezik, rendkívül vonzó a befektetők számára, a mutatók terén sem áll rosszul. Hozzáteszi viszont: Románia "tevőlegesen" semmit sem tett eddig a tőkevonzás érdekében, a konjunktúra "önműködően" hozta be az országba a külföldi pénzeket. Ahhoz azonban, hogy az országnak ez a vonzereje fennmaradjon, a továbbiakban erőfeszítéseket kell tennie. Ciomag hangsúlyozza: a külföldi befektetőkért folyó versenyben szélesedett a mezőny, már meg kell mérkőzni Oroszországgal, Ukrajnával és Ázsia több államával is.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.