Nyolc új EU-tagállam – Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia, Szlovákia, Bulgária, Litvánia és Lettország – továbbá Svédország azt szeretné, hogy nyugdíjreformmal kapcsolatos költségeket az EU vegye figyelembe az elszámolásokban, ugyanis ez a módosítás a tagállamok egyenlő elbírálását szolgálná. Egészen pontosan az lenne a változtatás célja, hogy az államháztartásból a magán nyugdíjpénztárakhoz kerülő pénzt a kormányzati szektoron belül lehessen elkönyvelni. Így nem jelenne meg az államháztartási mérleg kiadási oldalán az a nyugdíjjárulék és egyéb költség, amelyet a központi költségvetés az állami nyugdíjkasszának átutal, hogy pótolja a magán nyugdíjpénztárakra történő fokozatos átállás miatt hiányzó bevételét. Más szóval, az éves államháztartási hiány ennyivel csökkenhetne.

Magyarország idei államháztartási hiánycélja 870,3 milliárd forint. Ha az átutalt nyugdíjjárulékokat – ez idén várhatóan 370 milliárd forint – a kormányzati szektoron belül lehetne elkönyvelni – mintha a magán nyugdíjpénztárak a kötelező állami társadalombiztosításhoz tartoznának –, akkor az idei hiány 370 milliárd forinttal, vagyis a GDP körülbelül 1,4 százalékával kisebb lehetne. Így a tervezett 3,8 százalékos hiány helyett például az idei hiány a GDP-nek csak mintegy 2,4 százaléka lenne, bőven az EU-ban előírt legföljebb 3 százalék alatt. Hasonló úton-módon csökkenne az államadósság is.

Ilyen működött már egyszer. Magyarország 1997-ben kezdte a nyugdíjreformot, és az EU-ba tartva így könyvelte e kiadási tételt. Ezt a lehetőséget azonban az EU statisztikai hivatala 2004-ben, a csatlakozás évében uniós szinten megszüntette, azzal a kedvezménnyel, hogy a nyugdíjreformnak ezt a költségét csak fokozatosan kellett áttenni az államháztartási mérlegbe, a tavalyi évvel bezárólag.

Az EU érve vitathatatlan: a magán nyugdíjpénztárak magáncégek, nem tartoznak az állami intézmények egymásközti elszámolásának körébe. Ám az is éppoly vitathatatlan, hogy a magán nyugdíjpénztáraknak meg kell kapniuk az államtól a költségvetésbe adó módjára befolyó járulékok bizonyos hányadát, hiszen sok évig tart, amíg a járulékfizető állampolgárok fokozatosan, korcsoportok szerint átkerülnek a magánszektorba az állami társadalombiztosításból.

Jó érv a könyvelés átalakítása mellett az is, hogy az átutalás végeredményben többé-kevésbé nullszaldós, hiszen a járulékok mostani átutalása a magánszférába később – 10-20-30 év múlva – fokozatosan visszatérül abból, hogy az államkasszának mind kevesebb és kevesebb nyugdíjat kell fizetnie.

Ezzel összefüggésben az is jó érv, hogy a nyugdíjreform piacbarát szerkezeti reform, amely hosszú távon csökkenti a kormánykiadásokat, és az ilyen reformokat az EU stabilitási és növekedési paktuma is "enyhítő körülménynek" ajánlja a túlzott deficit eljárás alá vont országok megítélésében.

Az egyenlőség is jó érv, hiszen az érintett országok többsége az EU-csatlakozás egyik feltételeként, közös érdekből – sőt, a magánpénztárak anyacégeit tekintve nyugati érdekből – vezetett be nyugdíjreformot (félretéve azt a kérdést, hogy miképpen bírták volna el a demográfiai változásokat az állami társadalombiztosítási rendszerek reform nélkül), illő hát, hogy az egyenlőség érdekében „pozitív megkülönböztetésben” részesüljenek. Mindezek miatt nem kilátástalan a módosításért indított küzdelem. Csak az a kérdés, hogy elkápráztat-e valakit a számmágia?

A végeredmény szempontjából elvileg mindegy, hogy milyen rubrikában szerepel egy állami kiadás, ha finanszírozni a piacról kell. A külföldi befektetőket, hitelezőket, a hitelminősítőket nem fogja megtéveszteni egy könyvelési manőver. Még számolgatniuk sem kell sokat, bizonyára ezentúl is megtenné ezt helyettük az EU statisztikai hivatala. A hivatal az elmúlt években, az EU-országok államháztartási statisztikáiban nem csak a hivatalos maastrichti hiányadatot tette közzé, hanem azt is, mennyi a tényleges hiány, vagyis a folyó külső hiteligény a kedvezménnyel élő országokban – akkor Magyarországon, Lengyelországban, Dániában és Svédországban – a nyugdíjreform költségével együtt.

Ha e számlakönyvi trükkel mégiscsak több állami forrás szabadítható fel gazdaságösztönzésre, anélkül, hogy az ilyen országok azonmód kitennék magukat a túlzott deficit eljárás botrányának és pénzügyi veszélyeinek, illetve hamarabb kerülhetnének ki a már folyó eljárásokból, akkor az mindenkinek hasznos lehetne, adósnak és hitelezőnek egyaránt.

Hogy az EU döntéshozói mit mondanak a kezdeményezésre, azt ma még nem tudni. De ezt már igen, hogy a legnagyobb uniós gazdaság, Németország ellenzi az elszámolási rend indítványozott átalakítását.