Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kína támogatja Christine Lagarde francia pénzügyminiszter pályázatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói tisztségére - mondta hétfőn Londonban a kínai központi bank (PBoC) elnöke.
A kínai vezetés eddig még nem foglalt állást hivatalosan Dominique Strauss-Kahn utódlásának kérdésében. Csou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan) az első, aki megszólalt az ügyben. A Budapest után Londonba látogató Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő kíséretével a brit fővárosba érkezett jegybankelnök a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: "Természetesen még nem tudni, hogy végül miként alakul a helyzet", Kína azonban mindenképp támogatja Christine Lagarde pályázatát.
Az IMF igazgatósága június 30-án dönt arról, hogy ki töltheti be Dominique Strauss-Kahn, a szexuális bűncselekménnyel vádolt, és ezért lemondott előző vezérigazgató posztját. A pozícióért Lagarde Agustin Carstensszel, a mexikói központi bank elnökével verseng, akit eddig csak a saját országa biztosított nyíltan a támogatásáról, ugyanakkor a feltörekvő gazdaságok közül több is jelezte: ideje lenne szakítani azzal a hat és fél évtizedes hagyománnyal, hogy az IMF-et európai vezérigazgató irányítja.
Christine Lagarde június elején a pályázatát bemutató világkörüli út keretében Pekingben járt. A látogatás után nagyfokú elégedettségének adott hangot megbeszéléseivel kapcsolatban, és úgy vélekedett, "nagyon igazságos lenne", ha az IMF vezetőségében Kína képviselői is helyet kapnának "a legmagasabb szinten".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.