szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jövőben a kormány a rezsiköltségek általános érvényű visszafogása helyett inkább rászorultsági alapon adna támogatásokat. Megmaradna ugyanakkor egy általános energiaár-rendszer is, melyben a szegényebbek alacsonyabb számláit gyakorlatilag a tehetősebbekkel fizettetnék ki.

A kormány jó úton indult el azzal, hogy a rezsiköltségek visszafogása érdekében nem az általános érvényű, hanem a célzottabb, szociális alapú támogatások erősítését tűzte ki célul a július elején elfogadott energiastratégiájában - állapítja meg a Policy Agenda és az Energiatudatos Fogyasztók Társadalmáért Egyesület elemzése. Arról viszont kevés konkrétumot fogalmaz meg a kabinet, hogyan teszi elérhetővé majd a csökkenő energiafelhasználást, ami az energiastratégia másik lényeges pontja.

A kormány július elején döntött arról, hogy az Országgyűlés elé terjeszti a Nemzeti Energiastratégiát. Azt vizsgálta meg, hogy a stratégiában foglaltak milyen hatással lesznek a lakossági energiafogyasztásra.

HVG

A gazdagok fizetnék a szegényebbek számláit

A kormány a ciklus kezdete óta jobbára általános érvényű intézkedésekkel (például áremelési moratóriummal) próbálja elérni, hogy ne vagy csak minimálisan növekedjenek a lakosság rezsiköltségei, lényegében az alapvető fűtési eszközök (gáz, villany, távhő) ára. Az energiastratégia alapján viszont ez megváltozik, a jövőben az általános érvényű helyett rászorultsági alapra helyezhetik a támogatásokat.

Szintén változás, hogy a támogatást nem az energiaszolgáltatókon keresztül juttatnák el az emberekhez, hanem tőlük függetlenül. Ez azt jelenti, hogy mindenki azonos mértékben fizetne az általa elfogyasztott energiáért, de egy részük számára az állam valamilyen módon (természetbeni vagy pénzbeni) támogatást nyújtana.

Ugyanakkor a stratégia szerint a kormány a továbbiakban is alkalmazni szeretne egy általánosabb szociális energiaár-rendszert. Ez a most is létező tömbtarifa, amely bizonyos fogyasztási mennyiség alatt a normál árhoz képest alacsonyabb áron érhető el a rászorulóknak. Ennek költsége - az eddigi gyakorlattal szemben már nyíiltan - a tehetősebb fogyasztók által fizetett energiaárba lenne beépítve, amely az energiafelhasználás visszafogására ösztönözheti őket.

Kevesebbet kellene fogyasztani

A lakosság rezsiköltségeinek mérséklése nemcsak az árak csökkentésével képzelhető el, hanem a fogyasztás mérséklésével, vagyis az energiafelhasználás racionalizálásával. A kormány elismeri, hogy a mostani rendszer nem ösztönzi a háztartásokat arra, hogy visszafogják a fogyasztást. Ugyancsak nincs érdekeltségük a szolgáltatóknak abban, hogy kevesebb legyen az emberek által elhasznált energiamennyisége, mivel számukra üzleti okok miatt az a fő érdek, hogy minél több energiát tudjanak eladni. A tapasztalatok nem azt mutatják, hogy sikeres lehetne egy energia-megtakarítási program, ha ez az energiapiac szereplőinek önkéntes közreműködésétől függene.

A most benyújtott stratégia egyoldalú megoldást kínál, mégpedig azt, ami a kormányon múlik. Ezek közül az egyik az úgynevezett intelligens mérés elterjedéséből adódó megtakarítási lehetőség. Az intelligens mérés által a fogyasztó folyamatosan és összegszerűen nyomon tudja követni fogyasztását, és ezáltal akár átalakíthatja a felhasználási szokásait is. Ez a mechanizmus alkalmas arra is, hogy a nehéz helyzetű fogyasztók esetében megakadályozza az adósság növekedését.

Nem terjednek a kártyásmérők

A szolgáltatók részéről eddig nemigen lehetett tapasztalni, hogy érdemi lépéseket tettek volna a lakosság energia-megtakarításai érdekében. Ilyen különösen fontos lépés lehetne a kártyásmérők elterjesztése. Ez a fogyasztásmérő és -szabályozó eszköz alkalmas arra, hogy azok, akiknél kikapcsolták a szolgáltatást, újra visszakerülhessenek az ellátásba. Ugyanis az előrefizetős kártyásmérőknél nem lehet tartozást felhalmozni, mivel előre kell kifizetnie a szolgáltatás árát a fogyasztónak. A másik fontos része ennek, hogy egy ilyen kártyára az önkormányzat vagy karitatív szervezetek a támogatásaik egy részét természetben is adhatják. A kártyásmérők elterjedése akkor lehetne sikeres, ha ebben a szolgáltatók is partnerek lennének.

Ugyanakkor a Nemzeti Energiastratégia szerint egy évtized kell, amíg az intelligens mérés elterjedhet. Ez az időtáv azért problémás, mert már most is egyre több család esetében tapasztalható, hogy fizetésképtelenség miatt korlátozták vagy kikapcsolták a szolgáltatást. Ha pedig egyszer már a szolgáltató kikapcsolta az áramot vagy a gázt, egyre nehezebb elérni, hogy újra visszakerüljön az ellátásba a háztartás. Ennek legfőbb oka, hogy a felgyülemlett tartozások miatt nehéz megoldást találni a hátralék törlesztésére és a jövőbeni fogyasztás fizetésére. De a kutatások azt is mutatják, hogy szintén nagyon sok háztartás van, ahol a rezsiköltségek miatt bármikor jelentkezhetnek fizetési gondok.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!