A végrehajtási rendelet hiánya miatt el kellene halasztani a termékdíj törvényt

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) az új termékdíj törvény hatályba léptetésének elhalasztását szorgalmazza legalább a végrehajtás gyakorlati feltételeinek megteremtéséig, az átmeneti időre pedig a jelenlegi rendszer működési feltételeinek meghosszabbítását.

  • MTI
A végrehajtási rendelet hiánya miatt el kellene halasztani a termékdíj törvényt

A szövetség a csütörtökön közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy még nem készült el a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet, és így megítélése szerint sem a gazdálkodók, sem a kötelezetteket ellenőrző hatósági oldal nem lesz képes a törvényt 2012. január 1-jétől felkészülten alkalmazni. Ugyanezt kérte két nappal korábban a Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége Egyesülés (MAHUSZ) is, szintén az el nem készült végrehajtási rendeletre hivatkozva.

A termékdíj tételek a törvénymódosítással jelentősen emelkednek, az ezt megalapozó szakmai számítások azonban nem ismertek - állapítja meg a közlemény. A szövetség számításai szerint a teljes kötelezettség meghaladja a 44 milliárd forintot, és ez nagy eltérést mutat a költségvetési törvény tervezetében szereplő 25 milliárd forintos csomagolási termékdíj-bevételhez képest, amivel a tervezés helyessége megkérdőjelezhető.

A CSAOSZ álláspontja szerint a termékdíj tételek mértékét teljesen alárendelték az állami költségvetéshez való hozzájárulásnak, és elveszett a törvény bevezetőjében leírt, a környezeti károk megelőzésére, enyhítésére pénzügyi forrást teremtő cél. A díjtételek függetlenedtek a környezetterhelés mértékétől, illetve a hasznosítás reális költségeitől, mértékük miatt pedig egyes csomagolószer fajták, csomagolástechnológiák indokolatlan háttérbe szorulását eredményezhetik. 

A szövetségnél úgy vélik, hogy a jogalkotó teljességgel elveszi az egyéni hulladékkezelés motivációját, ami a környezetvédelmi célokkal is ellentétes, a gazdálkodó szervezeteket pedig egy drága állami rendszer irányába tereli olyan hulladékok esetében is, amelyeknél ez teljességgel indokolatlan. A módosítás így jelentős és indokolatlan árdrágulást eredményez a csomagolt termékek piacán. 

A jogszabály-módosítás több ponton jelentősen szűkíti mind a kötelezetteknek mind a hulladékkezelőknek az EU-s irányelvekben megfogalmazott jogosultságait, nem tekinti egyenrangú feleknek az egyes hulladékkezelőket, és alapvetően diszkriminatív a nem állami tulajdonú vállalkozásokkal szemben - olvasható a CSAOSZ közleményében.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.