szerző:
Index
Tetszett a cikk?

A Közbeszerzési Hatóság megsemmisítette a Philips kizárásáról szóló határozatot a karcagi kórház modernizációjára kiírt pályázaton. Az alig másfél éves NovelMedixet eredetileg győztesként hozták ki a 400 milliós tenderben, a konkurenciát, a Philipset pedig kizárták olyan hiányosságra hivatkozva, ami a kft. pályázatában sem szerepelt. A kis dunakeszi társaság csaknem ötvenmillióval drágább ajánlatot tett, mint a versenytárs világcég – írja az Index.

Háromhetes hezitálás után kedden eredménytelennek nyilvánították a 400 milliós projektet. Nagy értékű CT-berendezést, rengeteg egészségügyi gépet, műszereket, informatikai egységeket és laboratóriumi eszközöket kapott volna a karcagi Kátai Gábor Kórház.

Az összességében több mint egymilliárdos költségű karcagi modernizációs program részét képező tenderben az ajánlattételi szakasz végén a NovelMedix Kft. Nevű, 2010-es alapítású cég maradt állva egyedüliként, mert a befutó másik szereplőjét, a Philips Magyarország Kft.-t kizárták. A kizárás oka egy szoftverhez kapcsolódó igazolás ügye volt.

A Philips szerint a rajta követelt pályázati anyag a NovelMedix által beadott papírok között sem szerepelt, és a pályázati kiírás sem nevezte meg egyértelműen indulási feltételként. A cég ezért a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult, amely január 10-én közzétett határozatában elfogadta a Philips érvelését, és megsemmisítette a kizárásáról szóló döntést.

Az Index információi szerint a potenciális versenytársat egy kormányzati alkalmazott meg is fenyegette, azt állítva, hogy retorziók érik a céget, ha továbbra is ragaszkodik a részvételhez.

Az új helyzetben át kellett volna írni a pályázat végeredményét, mert a Philipsé volt a kedvezőbb ajánlat. Az már a kizárás előtt kiderült, hogy a multicég bruttó 436 millió forintért vállalta az eszközök szállítását, a budaörsi pedig majdnem 50 millióval drágább, bruttó 484 millió forintos ajánlatot tett.

A karcagi Kátai Kórház által kiadott pályázati összegzés egyébként nem is hivatkozik másra, kizárólag a döntőbizottság határozatára, amely „megsemmisítette az ajánlatkérő döntését”.

A nagy pénzeket mozgató egészségügyi TIOP pályázatok környékén az utóbbi időben feltűnt NovelMedix Kft. honlapja szerint „magas szintű kormányzati és önkormányzati kapcsolatokkal” rendelkezik. A cég ügyvezetője, Földi Ágnes pedig tagja annak a Momdif nevű egyesületnek, amely számos üzletember, jobboldali politikus, polgármester összefogásával alakult, hogy „tagjai korszerű, hatékony, s lehetőség szerint olcsó eljárásokat, technikákat, technológiákat, módszereket honosítsanak meg” a hazai egészségügyben.

A kft. vezetői egyébként voltak már egy furcsa eszközbeszerzési sztori érintettjei. A 2010-es országgyűlési választások előtt márciusban a HVG hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen a váci Fidesz-csoport tagjai tárgyalták meg a csőd közelben lévő helyi kórház ultrahangkészülék-lízingjének sorsát.

A hangfelvétel tanúsága szerint a helyi képviselőjelölt amellett kardoskodott, hogy a máshol állítólag 7 millióért beszerezhető gépet megéri 45 millióért lízingni attól a „jobbos cégtől”, amelyben akkoriban a NovelMedix vezetői kötötték az üzleteket. A Vácon meghiúsult üzlet után lett Lesti József a NovelMedix cégvezetője, a már említett Földi Ágnes pedig ügyvezetőként igazolt át az új vállalkozáshoz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!