szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Kínai Kommunista Párt (KKP) sanghaji bizottságának következő öt évre vonatkozó céljai közt szerepel a stabil gazdasági növekedés, az emberek életszínvonalának tovább emelése, a jövedelmi különbségek csökkentése. Innovációra az eddigi 2,9 helyett a GDP 3,3 százalékát költhetik majd.

- A következő öt év döntő fontosságú lesz Sanghaj számára" - mondta Jü Cseng-seng (Yu Zhengsheng), a kelet-kínai metropolisz párttitkára hétvégén a KKP sanghaji bizottságának 10. kongresszusán. Jü úgy fogalmazott: a város kritikus ponton áll a gazdasági szerkezetátalakítás előrevitelét illetően, melynek felgyorsítása a városvezetés kiemelt középtávú céljai közt szerepel.

A tervek szerint a szolgáltatási szektor GDP-n belüli aránya a tavalyi 58-ról 2016-ra már 65 százalék fölé emelkedne. Kifejezett figyelmet kap a következő öt évben az innováció, a kutatás-fejlesztés, melyre a következő öt évben a jelenlegi 2,9 helyett a város GDP-jének 3,3 százalékát költenék, az országos célértéknél is többet. A város növeli majd a környezetvédelemmel, a károsanyag-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos erőfeszítéseket is - hangzott el a kongresszuson.

Sanghaj - és Kína - továbbra is tartja a növekedési irányt
MTI / EPA

A következő fél évtized céljai között szerepel még a munkanélküliségi ráta alacsonyan tartása és a stabil infláció. Az egy főre jutó GDP-t a tavaly év végi 12.800-ról 2016-ra 20.000 dollárra növelnék, s szűkítik a társadalmi rétegek közti jövedelmi különbségeket is - ígérték a döntéshozók.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!