Ha valaki járt már kórházban mint beteg, orvos vagy hozzátartozó, sok mindent tapasztalhatott, csak átlátható, világos működést nem. Köztudott, hogy enyhén szólva mások a hozzáférési esélyek, ha valakinek bevethető kapcsolati vagy pénztőkéje van, mint ha mezei beteg. Úgy tűnik, egész kórházi osztályok élete hangolódik a főorvosok hálapénzszerzési stratégiájára, és egyes szülőszobákban is többet hallani a tarifákról, mint a szakmai magaslatokról. Az általánosítás nagy hiba volna, viszont a szinte mindenütt túldolgoztatott és ugyanakkor alulfizetett személyzet, az átláthatatlan viszonyok szinte lehetetlenné teszik a korrekt működést.

Hálaistenek

A magyar egészségügy működőképessége kisebb csoda. Az, hogy a maradék személyi állománnyal gyakorlatilag elérhető minden, ami tőlünk nyugatra, csak úgy lehetséges, hogy nem minden egyes embernek. Vagyis nem mindenki számára érhető el a nemzeti kockázatközösség által garantált egyenlő, illetve az egészségi állapot által indokolt ellátás. Súlyos igazságtalanság, hogy míg az egyik kórházban a kétágyas szoba és a wifi ingyen jár, és csak egy hetet kell várni a műtétre, addig a másikban mindez a kényelem csak pénzért vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre, és a műtét is csak évek múlva lehetséges, amikor már sokszor nincs is értelme. Ez a helyzet melegágya a hálapénz mint szervezőerő által irányított rendszer kialakulásának. A hálapénz közvetlen jövedelem a mélyen alulfizetett orvosoknak és a fő eszköze a biztonságérzet, a vélt vagy valós nagyobb odafigyelés megvásárlásának. Kiegészítő biztosítás legyen a talpán, amelyik versenyezni tud ezzel a csodaszerrel!

A mai magyar egészségügyben lehetőség van arra, hogy ne a saját (területileg illetékes) kórházunkba utaljanak be bennünket. Mindenki tudja, hogy szakmai okokon túl a hálapénz is szerepet játszhat az általános beutalási rendtől eltérő betegutak kialakulásában. Nem tudom, mennyire lehet hitelt adni azoknak a legendáknak, mely szerint, ha fogytán van a kemoterápiás készítmény, akkor előfordul, hogy a beteg nem kapja meg belőle a szükséges mennyiséget. Viszont ha a magyar egészségügyben ilyesmi előfordulhat, akkor bizony felmerül a kérdés, hogy vajon milyen elvek szerint osztják el a meglévő elégtelen mennyiséget.

Kovácsy Zsombor

hvg.hu Kovácsy Zsombor ügyvéd - orvos, jogász, egészségügyi szakmenedzser 2007-2009 között az azóta felszámolt Egészségbiztosítási Felügyeletnek volt az elnöke. A szervezet a betegpanaszok hatósági kivizsgálásával, a várólisták átláthatóvá tételével és a gyógyszerforgalmazók piaci magatartásának ellenőrzésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az európai rangsorban a magyar egészségügy, amely idén 27. helyezett, a 14. helyet foglalta el.

Köztudomású, hogy korábban a műtétekre várakozó betegek besorolása teljesen önkényesen történt. A várólisták nyilvánosságának 2007-ben történt bevezetése óta erre nincs mód, ugyanakkor az intézményeken belül még mindig sokszor átláthatatlan az egyes egységek, az egyes orvosok betegeinek egymáshoz képest történő rangsorolása, ami továbbra is lehetőséget teremt arra, hogy a döntési helyzetben lévő, vezető pozíciójú orvosok azért tartsanak meg maguknak nagyobb műtéti kvótát, hogy az ebből származó hálapénz-bevételeket is saját maguk realizálják. Sokak szerint a hálapénz legüldözendőbb esete az, amikor valamely orvos kimondva vagy kimondatlanul megállapított tarifák szerint végzi tevékenységét az állami intézményben, vagyis a betegnek meghatározott összeget kell jattolnia ahhoz, hogy a szakember szóba álljon vele, minél hamarabb megműtse.

Azonban ennél banálisabb esetekben is általános a (vizsgálatok szerint valójában nem a hálát kifejező, sokkal inkább a betegre való odafigyelést megtámogató) hálapénz adása. Azon kívül, hogy igazságtalanságot generál az orvosok és a betegek körében (valamint e két csoport között), a hálapénz komoly gyengéje, hogy könnyen belecsúszhat a vesztegetés büntető törvénykönyvbeli tényállásába, valamint lényegében mindig adócsalás is kerekedik belőle, mivel az orvosok vélhetően nem szerepeltetik a hálapénzt az szja-bevallásukban. Ezzel együtt nagy hiba volna a hálapénz általános kriminalizálása, mivel az orvostársadalom összessége valószínűleg érezhető mértékben érintett, és azt azért mégsem gondolhatjuk komolyan, hogy orvosaink jelentős része bűnöző.

Az elvi megítélésen túl nagy nehézséget okoz a mély társadalmi beágyazottság, valamint a felek ellenérdekeltsége a felszínre kerülésben. Sokan el sem tudják képzelni, hogy hálapénz adása nélkül célba lehet jutni a magyar egészségügyben. Az orvostársadalom és a vezetőik egy része hajlik arra, hogy megkülönböztessük az inkább vesztegetés színezetű előre kért tarifát az elégedettséget kifejező utólagos, önkéntes borravalótól. A különbség a valóságban nem mindig ennyire éles, hiszen az utólag, nem kiprovokált módon adott hálapénz is szolgálhatja azt a célt, hogy legközelebb valamilyen előnyhöz jusson az adott beteg. Ugyanakkor abban is sok az igazság, hogy a választás jogszerű lehetőségét sok esetben kizáró, összességében megbízhatatlan rendszerben mi más marad a betegpozíciók erősítésére, mint a személyzetnek adott juttatás? És mi más tartaná itthon a külföldön tízszeres bért elérni képes orvosokat…?

A hálapénz-ügyek felszámolása eddig senkinek nem sikerült, a nemzetközi tapasztalatok alapján az átlátható keretek, a beteg által fizetendő önrész, az anyagilag jogszerűen motivált (például magánbiztosítók által premizált) orvosok segíthetik a viszonyok tisztába tételét.

Az egészségügyi kormányzat most az intézmények feletti irányítás egységes állami kézbe vételével lehetőséget kap az újjászervezésre, azonban nehéz lesz úgy küzdeni a nemkívánatos jelenségek ellen, hogy közben az orvosok is pénzüknél maradjanak: kíváncsi volnék, hogy hány orvos mondana le az egyáltalán nem mellékes hálapénz-jövedelméről pusztán a betegirányítás új, központosított rendszere iránti lelkesedésből.

Nem minden hálapénz korrupció? Nem minden korrupció hálapénz!

Bár a hálapénz talán a legvisszataszítóbb jelensége a magyar egészségügynek, nem kell hálapénz ahhoz, hogy a betegellátási tevékenység korrupt vonásaival találkozzunk.

Ha valaki biztosított, akkor joga van az egészségbiztosítás térítésmentes (például gyógyító) ellátásainak igénybevételére. Ez azt jelenti, hogy az orvosnál, a kórházban nem kell fizetnie semmit. Ha VIP ellátást szeretne, erre lehetőséget ad a rendszer, és kiegészítő térítési díj ellenében mint biztosított beteg megkaphatja a kényelmesebb körülményeket (már ahol ezek rendelkezésre állnak).

Viszont mi a helyzet akkor, ha az intézményvezetés egy teljes osztályt akar magasabb színvonalúvá fejleszteni, de a jobb körülmények fenntartásához végképp nem elég az OEP-finanszírozás? Ilyen esetekben fordul elő, hogy kizárólag emelt szintű ellátás igénybevételét teszik lehetővé, mellőzve a betegeknek biztosítotti jogon járó alapszint felkínálását. Ez nyilvánvalóan megszűri a betegeket vagyoni helyzet szerint – azt is mondhatjuk, hogy a hálapénz kifehérítése felemásan sikerül. A jelenség speciális esete az erősen ajánlott alapítványi támogatás valamely extra szolgáltatás igénybevételéért.

Az vesse az első követ a kisebb stikliket elkövető kórházigazgatókra, akiben nem merülne fel hasonló ötlet a hatalmas adósságokat felhalmozó intézmények helyzetének javítására!

A hálapénz éves mértékét 50-100 milliárd forint közé becsülik. A jelenség a felvillantott határterületeivel együtt is csak egyike az egészségügyet érintő korrupciós veszélyeknek: a beszállítói kapcsolatok, az intézményfejlesztések kivitelezési munkálatai szintén számos gyengeséget képviselnek átláthatóság szempontjából.