Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Évi százmilliárdos kiadást jelentett az, hogy eddig nem kötött megállapodást az IMF-fel a kormány, a bevétel azonban 3 ezer milliárd – mondta Giró-Szász András a Duna Tv Közbeszéd című műsorában.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy interjújában felvetette, elképzelhető az, hogy – amennyiben az IMF-tárgyalások oda jutnak – mégsem vetik ki a jegybankra a tranzakciós illetéket, és az ebből várt bevételt máshonnan szedik be. Ez azonban Giró-Szász András véleménye szerint nem jelenti azt, hogy a kormány feladta volna ebben az ügyben az álláspontját – hangzott el a Duna Tv Közbeszéd című műsorában.
Elmondása szerint a magyar kormány eltökélt abban, hogy az IMF-fel megállapodás szülessen, és létrejöjjön egy olyan biztonsági háló, mely elsősorban nem azért szükséges, mert a magyar gazdaságba likvid pénz kellene, hiszen ezt meg tudjuk oldani a piacról való finanszírozás révén. Arra a felvetésre, hogy ez lényegesen drágább, mint az IMF védőernyője, a kormányszóvivő azt mondta: ez 2010-2011 folyamán évente 105-120 milliárd forint pluszterhet jelentett az állam számára.
Ezzel szemben azonban ott van az a 3000-3100 milliárd forintnyi bevétel, ami nem folyhatott volna be, ha van IMF-megállapodás. Az IMF ugyanis sem bankadót, sem szektoriális adót, sem a nyugdíjpénztárak kettes pillérének átvezetését nem engedte volna, mint ahogyan a végtörlesztést és az árfolyamgátat sem. Miután ezeket a lépéseket már megtette a kormány, innentől kezdve érdeke, hogy ne az ablakon menjen ki az az évi százmilliárd forint. Az IMF-megállapodásra pedig azért is szükség van, ha tovább eszkalálódna a dél-európai válság, annak esetleges hatása ne befolyásolja rossz irányba a magyar gazdasági helyzetet – fejtette ki.
Arra a kérdésre, hogy tervezi-e bemutatni a kormány az ominózus IMF-dokumentumokat, azt válaszolta: Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, hogy ha akár ő, akár a kormány kap egy iratot, annak van joga azt nyilvánosságra hozni, aki írta. Hozzátette: Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője egyértelművé tette, hogy ezek az iratok nem nyilvánosak, ezért nem is fogják nyilvánosságra hozni.
Arra a felvetésre, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az iratok nyilvánosságát követelte, úgy reagált: nagyon érdekes és kettős beszéd az, amikor a szocialisták vezetője nyilvánosságra hozatalról beszél, amikor az a kormány, melynek ő is tagja volt államtitkárként, nemhogy a tárgyalási folyamatot nem kívánta nyilvánosságra hozni, hanem a megállapodás tartalmát is titkosítani szerette volna, és csak zárt bizottsági ülésen volt hajlandó beszélni róla.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.