Minden egészségügyi dolgozónak béremelést ígért Szócska

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Különböző mértékben, de minden egészségügyi dolgozó kap béremelést – mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Szócska Miklós elmondta, hogy a 30 milliárd forintos béremelés fedezete a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójából befolyó összeg. Hozzátette: az idei béremelés fókuszában a diplomás szakdolgozók voltak, de kapnak emelést a szakdolgozók, a rezidensek, a kórházi gyógyszerészek és a szakorvosok is.

A részleteket ismertetve elmondta, a diplomás szakdolgozók tavalyi béremelését 41 ezer forintra egészítik ki, ez "30-40 ezer forintot is jelenthet azoknál, akik tavaly csak néhány ezer forintos béremelést kaptak".

A 450 ezer forint felett kereső orvosok 10 ezer, a 450 ezer alatt keresők pedig 40 ezer forintos béremelést kapnak. Összesen 94 843 egészségügyi dolgozó kap béremelést.

A béremelés januárig visszamenőleges, a szeptemberi fizetéssel kapják meg az érintettek – mondta az államtitkár. Arra a kérdésre, hogy miért nem vették figyelembe a szakma kérései közül azt is, hogy az ügyeleti és egyéb juttatásokat is emeljék, Szócska Miklós azt válaszolta, úgy gondolták, hogy az alapbéreket kell méltányos szintre hozni. 

Giró-Szász András kormányszóvivő elmondta, hogy az elmúlt években többször volt bérrendezés az egészségügyben.