szerző:
Jancsics Dávid
Tetszett a cikk?

Amikor a „megbízók” már a törvényeket is a korrupcióhoz igazítják, a rendszer képtelen önkorrekcióra. Ilyenkor kizárólag egy gyors, radikális, összehangoltan végrehajtott és minden területre kiterjedő támadással, úgynevezett Big Banggel lehet felszámolni a korrupciót. Csak nem látszik olyan szereplő, aki képes lenne ezt lemenedzselni. Jancsics Dávid korrupciókutató írása arról, hogy miért nem lehet sikeres Magyarországon az antikorrupció.

A korrupcióellenes harc eszközei két főbb dimenzió mentén csoportosíthatóak. Az egyik a felülről, formális hatalmi szervezetek (kormányzat, önkormányzat, törvényhozás, vállalatvezetés stb.) által megvalósított korrupcióellenes intézkedéseket állítja szembe az alulról jövő egyéni, civil, közösségi vagy médiakezdeményezésekkel (top-down vs. bottom-up dimenzió).

A másik egy szervezet önmaga által foganatosított belső lépéseit különbözteti meg külső, független intézmények antikorrupciós gyakorlatától (külső vs. belső dimenzió). Ez így kicsit tudományosan hangzik, pedig a két dimenzió kombinációjából egy egyszerű kétszer kettes táblázatot kapunk.

 BelsőKülső

Fentről jövő

(Top-down)

Belső monitoring, audit

Szervezeti szabályok

Jutalmak és szankciók

Dolgozók rotációja

Országgyűlés

Kormány, önkormányzatok

Igazságszolgáltatás

Ügyészség, rendőrség

Állami Számvevőszék

Kormányzati korrupcióellenes szervek

Alulról jövő

(Bottom-up)

Bejelentés (whistleblowing)

Szervezeti kultúra

Sajtó, blogok, közösségi média

Civil társadalom, nonprofit szervezetek

A szabály-, ellenőrzés- és szankcióalapú, felülről kezdeményezett stratégiák alkalmazhatósága korlátozott, mivel költségesek, és csak a korrupció speciális eseteinél működnek. A jelenlegi nemzetközi antikorrupciós trendek is elmozdulást mutatnak a fentről jövő nézőponttól az alulról jövő kezdeményezések felé. Jó példa erre a hazai Transparency International új stratégiai iránya, amely a politikával való parttalan viták helyett vagy mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet a „hétköznapi” emberekkel való párbeszédre és a fiatalok megszólítására. 

Az állam csak keni

Sajnos ezekből a tendenciákból ma Magyarországon a döntéshozás szintjén nem sok látszik. Amit tapasztalunk, az az átfogó korrupcióellenes stratégia hiánya, látszatintézkedések és hangzatos sajtóközlemények, amelyek a büntető jogszabályok szigorítását és a magasabb büntetési tételek fontosságát hangsúlyozzák. Pedig ezek sok esetben épp ellenkező hatást váltanak ki. 

A téma egyik legmenőbb nemzetközi kutatója, Johann Graf Lambsdorff (a korrupciós észlelési index megalkotója – a szerk.) szerint például a drákói szigor nemhogy nem csökkenti a korrupció mértékét, hanem ellenkezőleg, a túl erős kontroll és kemény büntetések jelentősen rombolják az irodai légkört, és vezetésellenes hangulatot alakítanak ki a dolgozók körében. Ráadásul azok, akik enyhébb szabályszegésért kemény büntetést kapnak, később sokkal könnyebben elcsábulnak egy komolyabb ajánlatnak, hiszen “hivatalosan” már megkezdték korrupt karrierjüket, és a bélyeget úgyis rájuk sütötték.

Jancsics Dávid

Egyetlen érdemi intézkedésként a kormány a közelmúltban létrehozta az állami hivataloknál a multifunkcionális integritás tanácsadó munkakört. Furcsa módon a tanácsadókat nem „vették ki” a szervezeti hierarchiából, hogy a helyi hatalmi erőtértől függetlenül végezhessék a dolgukat. Sőt, mivel több feladatkörük is van, egyszerre akár több főnök is utasíthatja őket. Az új pozíció megalkotói lényegében arra kérték a szervezetek vezetőit, hogy jelöljenek már ki egy korrupcióellenes tanácsadót házon belül, aki történetesen a beosztottjuk. Földcsuszamlásszerű leleplezéshullám tehát továbbra sem várható a hivatalokban.

Korrupt ügynök, még korruptabb megbízó

A belső, fentről jövő stratégiák a közgazdasági megbízó-ügynök elméleten alapulnak, ahol a becsületes megbízó (cégvezető, politikus, hivatalvezető, miniszter stb.) próbálja ellenőrizni a potenciálisan korrupt ügynököt, azaz a beosztottat. Mivel azonban ma Magyarországon sok esetben maga a szabályalkotó és ellenőrző megbízó is korrupt, a képletbe nem kerül be olyan szereplő, aki tiszta lenne. Komoly problémája még a megbízó-ügynök modellnek, hogy racionális cselekvőket feltételez, akik minden esetben a jutalmakat és kockázatokat mérlegelve döntenek. Ehhez képest az igazi életben az egyént számos társadalmi tényező befolyásolja a korrupcióban, csoportnyomástól kezdve társadalmi normákon keresztül a nyílt hatalmi kényszerekig. 

Egy másik népszerű belső, fentről jövő stratégia a dolgozók rotálása, azaz időről időre áthelyezése azért, hogy ne tudjanak túl közeli „személyes” és korrupt viszonyt kialakítani az ügyfelekkel. A rendszeres korrupt kapcsolatok azonban gyorsan intézményesülnek, és a felek stabil mechanizmusokat alakítanak ki az ügyletekhez, sztenderd tarifákkal, állandó helyszínekkel és időpontokkal. Ilyenkor ez a korrupt intézmény átveszi a személyes kapcsolat szerepét, az egyének kicserélhetővé válnak, és a rotáció csődöt mond. Biztos mindenki emlékszik arra a néhány évvel ezelőtti botrányra, amikor parkolóőrök heti vagy havi fix díjakat szedtek a helyi boltosoktól, autósoktól, akiknek a nevét, telefonszámát gyűjtötték, és a listákat továbbadták az új kollégáknak, amikor őket máshová osztották be. 

Szervezeten belüli alulról jövő mechanizmusok szintén csak korlátozott mértékben működnek. A bejelentést tevők Magyarországon kiszolgáltatottak, védelmük nem garantált, sokszor még az anonimitásuk sincs biztosítva. Gyakran alakul ki a korrupció felett szemet hunyó, sőt, azt támogató szervezeti kultúra is, amely pillanatok alatt pokollá változtatja a bejelentők életét a szervezetben. Természetesen csak akkor, ha nem rúgják ki őket rögtön. 

Papíron függetlenek

A külső, alulról jövő stratégiák esetében független intézmények ellenőrzik a szervezeten belüli folyamatokat. A hangsúly itt a független kifejezésen van, amely sajnos a rendszer leggyengébb láncszeme nálunk. 

Max Weber német közgazdász és szociológus a modern hatékony bürokráciák lényegét többek között a háztartás és a hivatal szigorú elkülönítésében látta. Mit mondana ma Weber egy olyan igazságszolgáltatásról, amelyben a legnagyobb kormánypárt egyik elitpolitikusának a felesége szinte korlátlan beavatkozási jogosítványokkal irányítja a „független” bírósági rendszert? 

Vajon teljes mértékben függetlennek mondható-e az az Állami Számvevőszék vagy ügyészség, ahol az első számú vezetők korábban a kormánypárt tagjai voltak? Vajon független-e az a rendőrség, melyet az ügyészség rövid informális pórázon tart, miközben a másik oldalról a nagypolitika direkt módon, nyíltan utasítja? Lehet, hogy ezek az intézmények kis rásegítéssel belegyömöszölhetőek a függetlenség jogi kategóriájába, azonban szociológiai értelemben fényévekre vannak tőle. 

A szakirodalom arról ír, hogy rendszerszintű korrupció esetén az antikorrupciós szervezeteket a hatalom gyakran használja a konkurens politikai oldallal vagy üzleti versenytársakkal való leszámolásra. Ennek fényében nem is tűnik furcsának, hogy a közelmúltban kimúlt korrupcióellenes kormánybiztosi hivatal kizárólag az előző kormányzat gyanús ügyeit volt hivatott vizsgálni. 

Trafikmutyi: az iskolapélda
Fazekas István

Csak a média és a civilek érnek valamit

Utolsó kategóriánk az alulról jövő, külső antikorrupció, amely a sajtót, oknyomozó újságírókat, bloggereket, közösségi médiát, valamint a civil és nonprofit szférát foglalja magába. Nem túlzás azt mondani, hogy ma Magyarországon ez az egyetlen működő pillére, gyakorlatilag az utolsó bástyája a korrupcióellenes küzdelemnek. 

Nehéz lenne tagadni, hogy az elmúlt évek összes komoly korrupcióját oknyomozó újságírók és bloggerek derítették fel a rendőrség helyett. Hosszan sorolhatnánk azokat az ügyeket, melyeket az oknyomozók és civilek buldogszívóssággal tartottak napirenden, és végül az ügyészség és a rendőrség kelletlenül bár, de kénytelen volt foglalkozni velük. Ezek az esetek a mindent ellenőrizni akaró politika számára is tarthatatlanná váltak, és több, korábban érinthetetlennek hitt ember bukásához vezettek. 

State capture esetén mi a teendő?

Bo Rothstein svéd korrupciókutató szerint amikor a „megbízók” már a törvényeket is a korrupcióhoz igazítják, a rendszer képtelen önkorrekcióra. Ezt a szituációt hívják state capture-nek. Ilyenkor az újabb és újabb korrupcióellenes szervezetek, szigorúbb jogszabályok és keményebb szankciók fabatkát sem érnek, hiszen a formális máz mögött informális hálózatok tartanak a kezükben mindent, köztük a hivatalos antikorrupciós intézményeket is.

Ilyenkor kizárólag egy gyors, radikális, összehangoltan végrehajtott és minden területre kiterjedő támadással, úgynevezett Big Banggel lehet felszámolni a korrupciót. Fokozatos, lépésről lépésre végrehajtott intézkedéseknek semmi értelmük. Senkinek ne legyenek kétségei, ma a magyar állam a state capture állapotában van. A trafikmutyi például a state capture oktatni való iskolapéldája. 

Sajnos a hazai politikai életben nem látszik olyan szereplő, aki képes és hajlandó lenne egy Big Banget lemenedzselni. A korrupcióellenes harc elkötelezettjei számára nem marad más lehetőség, mint az egyetlen működőképes antikorrupciós pillér, a sajtó, a bloggerek és a civil társadalom védelme és erősítése. A néhány napja elfogadott, közpénzköltések átláthatóságát rajtaütésszerűen korlátozó törvényjavaslat sajnos pont nem ebbe az irányba mutat.

Bréking! Elstartolt a hvg.hu gazdasági rovatának a Facebook-oldala, a hvg gazd. Kövesse a rovat híreit a közösségi oldalon. Plusztartalmakkal!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!