Újra cukornagyhatalom lehetünk?
Felforgatná a magyar cukoripari status quót a kormány – legalábbis ilyen elképzelés rajzolódik ki Orbán Viktor kijelentéseiből. A kormány igyekszik megváltoztatni a hazai helyzetet, mivel a belföldi fogyasztás kétharmadát importból fedezzük, és csak egy gyár termel itthon. Emellett pedig bevezetnék a fordított áfát is a cukorágazatban, hogy vissza tudják szorítani az áfacsalásokat. Szóba kerülhet még a lerombolt gyárak helyett újak építése is, de az csaknem százmilliárdos szórakozás lenne.
Megbolygatná a hazai cukortermelés jelenlegi struktúráját a kormány. Orbán Viktor kormányfő Kaposváron, a Magyar Cukor Zrt. új silójának átadáskor elmondta, hogy az európai uniós csatlakozást követően az akkori kormány visszaadta a cukorkvóta nagy részét, emiatt a termelés évi 105 ezer tonnára csökkent, ezt jelenleg egy gyár, a kaposvári állítja elő. "Mára oda jutottunk, hogy a hazai ellátáshoz szükséges mennyiség kétharmadát importálni kell" – mondta a kormányfő. (Magyarországon 1990-ben a 12 cukorgyárban több mint 8 ezer ember dolgozott, akik évente 600 ezer tonna cukrot állítottak elő, innen estünk vissza az említett termelési szintre.)
A kormány mindezen helyzet megváltoztatására törekszik. Orbán Viktor, utalva arra, hogy tárgyalásokat folytatott cukoripari vezetőkkel, közölte: "Magyarország megkísérli a fordított áfafizetés rendjének bevezetését, amit Brüsszelben most még nem támogatnak, de reményei szerint a közös fellépés eredményeként" elfogadnak majd, s ez – hasonlóan a gabonához – feltehetően jelentősen javít az iparág helyzetén, növeli az abból származó állami bevételt, hozzájárul a cukorkereskedelem kifehérítéséhez. A kormányfő emellett kitért rá, hogy 2017-től megszűnhet az Európai Unión (EU) belüli cukorkvóta, lehetőséget nyújtva a magyar cukoripar növekedésére. Orbán Viktor ígéretet tett rá, hogy a kormány továbbra is fenntartja a cukoriparnak juttatott állami támogatások rendszerét.
Az elmondottak alapján arra lehet következtetni, hogy a cukorágazatban is hamarosan bevezethetik a fordított áfát, és akár el is indulhat a diskurzus új cukorgyárak létesítéséről. De mik is a cukorágazat igazi gondjai, és versenyképes lenne-e – az állam segítő keze nélkül – ez a szektor?
Lerombolták a cukorgyárakat
A cukorágazat agóniája 1991-ben kezdődött, amikor az akkor még működő 12 gyár privatizációja megkezdődött. A hazai tőkehiány következtében – ami szinte az egész gazdasági ágazatra jellemző volt – külföldi vevőjelöltek kerültek a látómezőbe, akiknek szép lassan el is adták az egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülő gyárakat. A rendszerváltáskor a hazai cukorgyárak a magyarországi fogyasztás másfélszeresét állították elő, az exporttal a szocialista piacok beborulásával ugyanakkor nyugat felé már nem voltak versenyképesek a magyar termékek, így a felesleget nem volt hova eladni. A gyárak ugyanakkor nem tudtak magukra találni, mindeközben a belföldi fogyasztás is csökkenő pályára fordult, a megfelelő technológiai fejlődést pedig nem tudták úgy végrehajtani a külföldi tulajdonosok, hogy azzal a magyar cukorágazat meg tudjon állni a lejtőn. Az állami kézben maradó, 5 cukorgyárat integráló vállalat semmiféle hitelt, garanciát nem kapott, így helyzete egyre nehezebbé vált.
1997-től kezdődően már szinte minden évre jutott gyárbezárás, amit tetézett az Európai Unió (EU) 2006-ban életbe lépett cukorreformja. Az uniós csatlakozáskor még öt cukorgyár működött Magyarországon, ám az Európai Bizottság (EB) úgy döntött, hogy a hazánknak járó 400 ezer tonnás cukorkvóta nem az államot, hanem a cégeket illeti meg.
A cukorreformra azért volt szükség, mivel az EU a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) egyik határozata miatt kötelezettséget vállalt arra, hogy leállítják a cukortermelés exporttámogatását. Ennek keretében pedig két opció volt az EU előtt: vagy minden gyárban 20 százalékos termeléscsökkentést visznek végig, vagy megfinanszírozzák a gyárbezárásokat. Az utóbbi mellett született meg a döntés. A magyarországi cégek ezek után pénzügyileg érdekeltté váltak abban, hogy gyárakat zárjanak be és tegyenek cukorgyártásra alkalmatlanná (le kellett rombolni őket), illetve a termelők is részesültek az így beáramló pénzekből (sok esetben ők is tevékeny szerepet vállaltak a gyárbezárásért járó pénzek bezsebeléséért). Az akkori kormányzat támogatta az EU cukorreformját, mivel voltak olyan hangok, melyek szerint csak így volt megoldható az ágazat hosszabb távon történő fennmaradása.
A folyamat eredményeképpen a megmaradt öt gyárból négy bezárt, 2008-ban utolsóként a szerencsi gyár kapujára került lakat, több száz ember bocsátottak el. A kormány akkor már arról igyekezett meggyőzni a gazdákat, hogy megérné folytatni a cukorrépa termelését. Csakhogy a termelők ekkor is inkább a gyárbezárásért járó uniós pénzek elfogadása mellett döntöttek. Egy parlamenti vizsgálóbizottsági jelentés tavaly télen ugyanakkor rámutatott, hogy Csehországban a kormányzat nagyobb ráhatással tudott lenni az ottani gyártókra: a közép-európai államban a kvótáknak csak a 21 százalékát adták le a gyártók, míg hazánkban ez 75 százalékos volt.
A kialakult helyzet következtében ma már a belföldi cukorfogyasztás kétharmada importból érkezik, egyedül a kaposvári Magyar Cukor gyára üzemel (az osztrák Agrana tulajdonában). Mindez azt is eredményezi, hogy a világpiaci áringadozásnak a szektor szakértői szerint intenzívebben kitett a magyar piac.
Tényleg lenne befektető, aki eltapsolni sok tízmilliárdot?
Ha 2017-től kezdődően meg is szűnnének az EU-n belüli cukorkvóták, az sem jelentene azonnali lehetőséget új gyárak nyitására. Mivel a régi gyárakat a tulajdonosok lerombolták, így a nulláról kellene kezdeni mindent. Egy új gyár létesítése iparági szakértők szerint alsó hangon is 50-60 milliárd forint, rendkívül tőkeigényes ágazatról beszélünk, egy nagyobb komplexum esetén akár 100 milliárdig is elszaladhat az építkezés számlája – ahogy erre Orbán Viktor is utalt.
A gyárak jövedelmezősége ugyanakkor éves szinten pár milliárd forintra tehető cukoripari szakértők szerint, vagyis igen hosszú megtérülési idővel kell számolni. Nem beszélve arról, hogy a cukorgyárak leépülésével a cukorrépa termelése is jelentősen visszaesett, egy gyárnak 700-800 ezer tonna cukkorrépa szükséges a megfelelő működéshez, ezt valahonnan elő is kell teremteni. Évek munkájával lehetne csak visszaépíteni ezt a volument, ráadásul a leendő termelőket meg kellene győzni arról, hogy érdemes átállniuk a cukorrépa termelésére, hosszabb távon is lesz felvásárlás. A hazai cukorágazat utóbb két évtizedes, bizonytalanságokkal és bezárásokkal teli története tükrében ugyanakkor ez borítékolhatóan nem lesz egyszerű. Az igazi kérdés az, hogy lenne-e olyan befektető, aki hajlandó lenne több tíz milliárdot áldozni egy ilyen gyárra. A leendő beruházót ráadásul az utóbbi évek igen hektikus magyar jogalkotása, a bizonytalan üzleti környezet is elriaszthatja a nagyösszegű építkezéstől. Szóba jöhetne esetleg a meglévő egyetlen gyár kapacitásainak növelése, ám a verseny szempontjából az a megoldás aggályos is lehet, ha egy szereplő válna rendkívüli mértékben meghatározóvá Magyarországon.
Utaztatunk, utaztatunk?
A szűkös hazai kapacitások mellett komoly probléma még az áfacsalások kérdése is az ágazatot érintően. Orbán Viktor is kitért rá, hogy az iparág gondjait nehezíti az áfacsalások magas aránya, ami az állam mellett a termelőknek is komoly problémát okoz. "Itt kérem nagy disznóságok vannak, olyanok, amelyek nemzetgazdasági méretű károkat okoznak" – mondta.
Horváth András, volt adóellenőr ugyanakkor talán nem is véletlenül pont egy fél kiló cukorral szemléltette csütörtökön a 444.hu szerkesztőségében, hogyan is nyerhetnek egyes cégek, üzletláncok bizonyos élelmiszer-ipari és egyéb termékek (sok esetben csak papíron történő) országok közötti utaztatásán. A cukor az áfacsalásra ráadásul kiváló termék: nem romlik meg pár napon belül, könnyen rakodható, mobilizálható, prímán bepasszol a teherautókba (ilyen még az étolaj, vagy a csoki is).
Az áfacsalások visszaszorítására a kormány a fordított áfa szektorban történő bevezetésével igyekszik reagálni.
De mi is a fordított áfa? Alapesetben az áfát a szállító, eladó kiszámlázza a vevőnek, azaz elkéri tőle annak ellenértékét, és a szállító, eladó ezt az áfaösszeget vallja be az államnak (furcsa módon ez utóbbi akkor is igaz, ha a számlát nem egyenlítik ki). A fordított áfánál ez éppen fordítva történik: a szállító vagy eladó nem kéri el az áfát a vevőtől, áfa nélkül számláz neki, és bevallási kötelezettsége sincs az állammal szemben. Ellenben a vevőre hárul az áfa ellenértékre való "rátétele", az állam felé való bevallása, és bizonyos esetekben (ha ezt az áfát nem jogosult levonni) a megfizetése is. Magyarországon az építőiparban és egyre több mezőgazdasági, élelmiszer-ipari területen lehet találkozni leggyakrabban fordított áfával.
A fordított áfa a gabonakereskedelem területén pozitív hatással járt, a tapasztalatok szerint visszaszorult az áru utaztatása (a kereskedők ugyanakkor másra nyergelhettek át, például transzformátorokra). A fordított áfázás a cukorágazat területén is nyilván fehérítheti a kereskedelmet, ám azt a problémát nem oldja meg, hogy az EU-ban legmagasabb, 27 százalékos áfakulcs miatt Magyarország rendkívül vonzó terep az adócsalásra, itt ugyanis nagy az elérhető haszon. A húságazat egyes területein (élő és félsertés) épp a fehérítés érdekében csökkentik jövő év elejétől az áfát 5 százalékra, így már kevésbé érheti meg trükközni ezen a területen. A kormánynak ugyanakkor deklarált célja, hogy az állampolgárokat a jövedelmi típusú adók felől a fogyasztásiak felé terelje, ám az látszik, hogy ebben az elképzelésben nem minden területen van járható út, sok esetben épp a magas áfa az, amely torzulásokat okoz a rendszerben, és rövidíti meg az államot is – nem beszélve a fogyasztókról.
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
