Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest – közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést vártak elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt.
Negyedéves szinten gyorsult a GDP növekedése 2014 utolsó három hónapjában: a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2014. október-decemberben 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság a harmadik negyedévhez képest, az előző negyedéves 0,5 százalékos emelkedés után.
Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: ez elsősorban a mezőgazdaság jó teljesítményének köszönhető.
2013-ban a kiigazított adatok alapján 1,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.