Kovács úr megvette élete második autóját – ez a szlogenje az egyik legemlékezetesebb reklámnak, amelyben Kovács úr egy 1967-ben vett VW „bogarat” cserél 1992-ben Golfra. Kovács úr 25 évig hajtotta a bogárhátúját, és a reklám üzenete szerint kitart a megbízható német technika mellett. A hirdetés elég jól ült, amikor készült, ma azonban lehet, hogy éppen a német fiatalok fogadnák az üzenetet felemás érzésekkel. A megbízhatóság iránti igény ugyan nem veszett ki a világból, azt azonban ma már sokan végtelenül unalmasnak tartanák, ha egy negyedszázadig kellene ugyanazt az autót vezetniük. Miért is, ha akár minden héten másfajta autóba ülhetnek, a különféle megosztó-megoldásoknak köszönhetően?

Szórakozás iránti kiolthatatlan vágy és kötöttségnélküliség

A nyugat-európai vállalatvezetők szinte minden iparágban azzal szembesülnek, hogy a kilencvenes évek második felében, vagy az ezredforduló tájékán született Z-generáció tagjai egyáltalán nem úgy akarnak fogyasztókká válni, mint Kovács úr a bogárhátújával. Ők a szüleikkel ellentétben nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a tulajdonukban legyenek a fontosabb vagyontárgyak (lakás, autó, nyaraló stb.), sőt éppen a tulajdonlással kapcsolatos maceráktól szeretnék távol tartani az életüket. Az új kulcsszó a hozzáférés: a fejlett nyugati országokban egyre inkább arra kell a céges stratégiákat alkotni, hogy a termékhez való könnyű hozzáférést biztosítsák, mert a fiataloknak azt lehet jobban eladni.

AFP / Alexander Klein

A változásnak két fő hajtóereje van. A hozzáférést preferálók egyrészt arra jöttek rá, hogy ezzel a módszerrel racionálisabban tudják a rendelkezésükre álló anyagi forrásokat a mindennapi igényeikhez igazítani, és ebben jelentős szerepet játszhatnak a 2008-as gazdasági válság tanulságai. Látták, hogy a hitelekből adott esetben elég nehéz kimászni, egy tulajdon nélküli életben viszont sokkal nagyobb a mobilitás lehetősége. Ha úgy alakul a helyzet, hogy kevesebb pénz áll a házhoz, akkor gyorsan és fájdalommentesen tudják visszafogni a költéseiket, kisebb lakásba költözni, vagy más városba vándorolni, ahol jobb lehetőségek nyílnak.

A másik hajtóerő a fiatalok állandó impulzusigénye, amely úgy tűnik, hogy most erősebben jelentkezik, mint az elődgenerációknál. Ezt nemrég egy nagy német vállalat vezetője úgy fogalmazta meg, hogy a fiatalok – a szüleikkel ellentétben – nem a munkának élnek, azt sokkal inkább csak eszköznek tekintik ahhoz, hogy a fizetésükből szórakozzanak. Ebben az értelmezésben a lakhatás és az autózás is csak egyfajta (komolyabb) szórakozás, amit kedvük szerint váltogathatnak. E két fő hajtóerőt azonban csak a technológiai fejlődés teszi életképessé, az interneten felnőtt generáció természetesnek tartja a vagyontárgyak megosztásának és jobb kihasználásának lehetőségét. Ha taxi, akkor Uber, ha szállás, akkor Airbnb, ha autó, akkor Zipcar, a megosztás és a szolgáltatás értékelhetősége internet nélkül aligha lenne elképzelhető.

Az lesz a nyerő cég, aki a hozzáférést adja

A „megosztásos gazdaság” (sharing economy) és a közösségi fogyasztás (collaborative consumption) persze nem új dolog. A könyvtárak mindig is felkínálták azt a lehetőséget, hogy csak átmenetileg kölcsönözzön valaki egy könyvet, de ne vegye meg, és az is természetes például, hogy bárki választhat aközött, hogy a garázsában épít egy saját edzőtermet, vagy eljár egy közösségi helyre. A jelenség inkább azért figyelemreméltó, mert az internetnek köszönhetően az élet egyre nagyobb területén válik a tulajdonról való lemondás reális lehetőséggé.

Céges szinten nagyon oda kell figyelni, hiszen megfordulni látszanak a modellek. A világ legnagyobb taxicégének (Uber) egyetlen autója sincs, a világ legnagyobb médiatartalom-közvetítője (Facebook) nem készít semmilyen tartalmat, a világ elsőszámú piacterének (Alibaba) nincs egyetlen raktára sem, és a világ legnagyobb szállásportáljának (Airbnb) nincs egyetlen ingatlana sem. Az látszik nyerőnek, aki a hozzáférést adja.

Egy csomó macera van a saját tulajdonnal

Bár Magyarországon ennek a trendnek még csak a csírái látszanak, ezek néha látványosak, elég csak az Uber vagy az Airbnb térhódítására gondolni, ami máris súlyosan belegyalogolt a hagyományos konstrukcióban gondolkodók lelkivilágába és főleg üzletébe. Ez azonban csak a kezdet, hiszen Magyarországon van hova fejlődni: éppen az egyik legkézenfekvőbb vagyontárgy, az autó megosztási lehetőségére nincs még igazán előremutató szolgáltatás, és az ingatlan-bérbeadás piaca sem akkora, mint a fejlettebb országokban – pont azért, mert a nagy többség természetesen birtokolni szereti (vagy szeretné) a lakását.

Nem kell saját

AFP / Odd Andersen

Cikkünk elkészítésekor azonban már meglehetősen könnyen találtunk olyanokat, akik ezzel a „tulajdon helyett inkább hozzáférést” szemlélettel próbálják élni az életüket. „Az autó fenntartása a legnagyobb macera nekem, olajat kell benne cserélni, gumit kell váltani évente kétszer, mindenféle adót kell utána fizetni, és én ettől az egésztől azonnal menekülnék, ha lenne rá reális áron jó szolgáltatás” – mondta egyikük, aki természetesen bérelt lakásban lakik, időnként váltogatja a lakhelyét, és amikor a mosógépe elromlott, még azt sem vett. „A mosógép az egyik legértelmetlenebb beruházás, általában hetente megy pár órát, egyébként meg csak áll a lakásban. Sokkal logikusabb, hogy kéthetente lemegyek a mosodába, és fél óra alatt megvan az egész, közben pedig érdekes emberekkel lehet találkozni” – teszi hozzá.

Beszélgetéseinkből egyébként az derült ki, hogy a hozzáférés alapú gondolkodásban és közösségi fogyasztásban a gazdasági racionalitás a legfontosabb érv, és ezt csak fűszerezi a szórakozás-változatosság eleme. „Ma egy olyan lakásban lakok, amelyet nem tudnék megvenni, ha pedig hitelből finanszíroznám, akkor beragadnék oda, elveszne a mobilitásom” – mondja egy nyilatkozó.

Magyari Donát ismert fejlesztéspolitikus szintén hasonló elvek szerint él, ő a pénzügyi szempontok mellett a fenntarthatóságot és a pszichológiai vonalat emeli ki. Ő is azt tartja fő előnynek, hogy így nem kell „tőkét tenni a rendszerbe”, az ember így nem hitelből fogyaszt, hanem megtakarít, és az idő előrehaladtával egyre jobb pozícióba kerül. „Az ingatlanhitelekben álló hatalmas összeg lényegében holt tőke, csak a jelzálog alapon üzleti célra felvett hitelek a kivételek. Sokkal célravezetőbb lenne, ha ezek az emberek nem a hitelüket fizetnék, hanem megtakarítanának, vagy vállalkoznának, amiből – ha ügyesen csinálják – később a jelenleginél is sokkal jobb életkörülményeket biztosíthatnának maguknak” – mondja Magyari Donát.

Nyilatkozóink mindegyikének rögtön eszébe jutott egyébként az a klasszikus magyar példa is, hogy az ország munkanélküliséggel sújtott keleti részéből mennyivel könnyebben tudnának az emberek a nyugati részre vándorolni, ha nem lenne a tulajdonukban egy nehezen, sokszor vérverejtékkel megszerzett ingatlan, ami 300 kilométerrel odébb feleannyit ér.

Könnyebb a váltás

MTI / Varga György

Nem a vagyontárgy az igazi érték, hanem a választási lehetőség

„Az, hogy nem akarom birtokolni a tárgyat, nagyon tudatos válasz a fogyasztói társadalom problémáira. Nem engedem belehajszolni magam abba, hogy vegyek meg mindent, amire szükségem lehet, ha pedig megszereztem, akkor arra törekedjek, hogy még nagyobb, vagy még jobb legyen” – mondja Magyari Donát. Szerinte csalóka dolog az erős birtoklási vágyhoz tartozó biztonságérzet, mert valójában nem az ad önbecsülést és önismeretet, hogy valaki a saját ingatlanának vagy autójának a tulajdonosa, hanem az, hogy elhiszi magáról, hogy a szükségleteinek megfelelően él, és erre képes lesz a jövőben is. „Nem akarok a vagyontárgyaimért aggódni, én azért vagyok felelős, hogy jobb minőségű, teljesebb életet éljek, ez a szemlélet máshova csoportosítja az energiákat” – teszi hozzá.

Nyilatkozóink egyértelműen úgy vélték, hogy a tulajdon nélküliség sokkal nagyobb szabadságot ad a hétköznapoknak, és ők természetesen nem érzik úgy, hogy ne lenne semmijük, hiszen a mobilitást, a választás lehetőségét tekintik az igazi értéknek.