Újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogyan próbálta befolyásolni Oroszország az amerikai politikát. Ezúttal Paul Manafort, Donald Trump volt kampányfőnöke bukott le, akiről nem csak az derült ki, hogy egy orosz oligarcha fizetési listáján volt, hanem az is, hogy kifejezetten az amerikai és európai kormányok befolyásolására készített terveket a Putyin-kormánynak. Oleg Gyeripaszka, a Ruszal alumíniumipari konszern vezetője állítólag évi 10 millió dollárral honorálta Manafort erőfeszítéseit az orosz kormány érdekeinek érvényesítésére. Manafort csak pár hónapig erősítette Trump kampánystábját, és akkor állítólag már nem dolgozott az oroszoknak - legújabban erről kész önként számot adni az amerikai törvényhozás egyik bizottsága előtt is -, de ahogy keretes írásunkból is látható, inkább az a kérdés, kinek nem dolgozott a lobbista?

Nem kevésbé izgalmas korábbi "mecénása", Oleg Vlagyimirovics Gyeripaszka életútja.

Gyeripaszka igazi nagykutya, Oroszországban szerényen alumíniumkirálynak nevezik. Az iparmágnás karrierje a rendszerváltás utáni káoszban, a "Nagy alumíniumháborúban" ívelt fel, amit a Time az üzletemberről szóló portréjában finoman így foglalt össze:

Gyeripaszka felismerte, hogy bölcsebb egy oldalon állni a rendőrséggel.

      
      

Diktátorok kedvence

Paul Manafort számos republikánus politikus, köztük Gerald Ford, Ronald Reagan és George W. Bush kampánystábjában dolgozott tanácsadóként, de korábbi ügyfelei között diktátort, fegyverkereskedőt és titkosszolgálatot is találunk: - 12 millió dollárt kapott illegálisan Viktor Janukovics korábbi (oroszbarát) ukrán elnök pártjától, emiatt kellett távoznia Trump stábjától. - 1 millió dollárt adott tanácsokat Nigéria kormányának - 1 millió dollárt kapott évente Mobutu Sese Seko zairei diktátortól - 950 ezer dollárért adott tanácsokat évente Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki diktátornak - 750 ezer dollárt fizetett neki Kenya kormánya - 700 ezer dollárt kapott a pakisztáni titkosszolgálattól, hogy újságírónak álcázva faggasson indiai politikusokat - 700 ezer dollárért segítette Egyenlítői Guinea kormányát - 600 ezer dollárért dolgozott Jonas Savimbi angolai gerillavezérnek - 660 ezer dollárért lobbizott évente a dominikai kormánynak - 200 ezer dollárért írt kampánystratégiát Edouard Balladurnak az 1995-ös francia választásokon, a pénzt egy libanoni fegyverkereskedőn keresztül utalták

Az oligarcha a kezdetektől jól helyezkedett, agresszív terjeszkedésével minden riválisát kiütötte a piacról, így irányítása alatt a Ruszal a világ második legnagyobb alumíniumipari konszernjévé nőtte ki magát. Sikereit részben jó politikai kapcsolatainak köszönheti: Borisz Jelcin korábbi elnök kampányfőnökének a lányát vette el feleségül, majd 1999-ben rögtön hűséget fogadott Jelcin utódjának, Vlagyimir Putyinnak.

Gyeripaszka bőkezűen támogatott olyan állami nagyprojekteket, mint a szocsi olimpia, vagy a Bolsoj színház és a lepusztult ortodox templomok felújítása. Nagyvonalúsága kifizetődőnek bizonyult, hiszen szabadon terjeszkedhetett, nem kellett a rendőrség vegzálásától tartania. Sikerült megvetnie a lábát a biztosítási piacon és az ingatlanbizniszben, de komoly érdekeltségei vannak az autógyártásban és építőiparban is.

Számos kétes ügylettel hozták összefüggésben, de nem kellett bíróság elé állnia. Viszont 2005-ben kitiltották az USA-ból, állítólagos maffiakapcsolatai miatt. Végül egy amerikai – tegyük hozzá: republikánus – szenátor közbenjárására kapott vízumot.

2008-ban a Forbes 28 milliárd dollárra becsülte a vagyonát, de a hitelválság az ő cégbirodalmát is alaposan megtépázta. Olyannyira, hogy az érdekeltségébe tartozó több gyárat be is kellett zárni. Ennek kapcsán azonban Putyinnal is összerúgta a port, mivel az államnak többmilliárdos mentőcsomagot kellett bedobnia, hogy elkerülje az alumíniumipar összeomlását. A konfliktusuk nyilvános megalázásig fajult, miután az elnök az egyik bezárt gyárban tett villámlátogatásán felmosta a padlót az elszemtelenedett oligarchával.

Diktátorok kedvence

- 2009 elején Pikalevo mindhárom gyárát bezárták a válság miatt, négyezren váltak munkanélkülivé. - Májusban a kisváros hőközpontja is leállt, 20 ezren maradtak meleg víz nélkül. A szakszervezet buzdítására gyári munkások blokád alá vonták a Vologda–Szentpétervár főutat, 400 kilométeres dugót okozva. - Júniusban Putyin ellátogatott a Bazel gyárba, ahol a Kommerszant tudósítása szerint "fél óra alatt megoldotta a pikalevói válságot".

Az eset a pikalevói Bazel cementgyárban történt 2009-ben. Putyin semmit sem bízott a véletlenre: magával vitte az állami tévécsatornák stábjait és a fél kormányt, odarendelte a cementgyár tulajdonosi holdingjának vezetőit is. Mit rohangálnak itt maguk, mint a csótányok, amikor hallják, hogy jövök? – szegezte Gyeripaszkának a kérdést a sajtó nyilvánossága előtt.

Az alábbi felvételen látszik, ahogy a cégvezetők majd' elsüllyednek szégyenükben, amikor Putyin kiosztja őket, mondván a személyes ambícióikkal, inkompetenciájukkal és mohóságukkal dolgozók ezreit ejtették túszul. Megfenyegette őket a gyár államosításával is, majd a kamerák előtt aláíratta a gyár újraindításáról szóló megállapodást.

A legmegalázóbb a következő párbeszéd volt (a videón 1:08-tól):

- Mindenki aláírta az egyezményt?

- Igen.

- Oleg Vlagyimirovics, aláírta?

- Aláírtam.

- Hm? Mi van? Nem látom az aláírását! Jöjjön csak ide, írja alá! Na, jöjjön már!

Gyeripaszka elvörösödve odament Putyinhoz, aki odadobta neki a tollát, még azt is megmutatta, hol kell aláírni. Gyeripaszka hűséges pincsiként teljesítette az ukázt, de a tollat elfelejtette visszaadni. Mire Putyin egy gúnyos félmosoly kíséretében rászólt:

Kérem vissza a tollamat!

A pikalevói affér óta megromlott Gyeripaszka és Putyin viszonya, de azért nem annyira, hogy az 51 milliárd dolláros olimpiai projektből az oligarcha ne vehesse ki a részét (bár ezen is bukhatott Gyeripaszka, aki beperelte az Olimposztroj állami építőcéget a költségek elszabadulása miatt).

Mára Gyeripaszka befolyása és vagyona jócskán megcsappant, tavalyi 5 milliárd dollárjával még a Forbes orosz 20-as toplistájára sem került fel. Több nagyszabású projektje is befuccsolt, köztük a legutóbbi, montenegrói beruházása, amely nem mellékesen több szálon kapcsolódik az orosz befolyásolási kísérletekhez. Gyeripszka ugyanis felvásárolta az ország legnagyobb alumíniumipari konszernjét (ami a válság alatt csődbe ment), egy bauxitbányát és kőfejtőt is, hogy megvethesse a lábát az európai piacon. A helyi sajtóban egykor "Montenegró megmentőjeként" emlegetett oligarcha az országban bekövetkezett politikai fordulat miatt ellenséggé vált. A vita hátterében az amerikai–orosz geopolitikai csatározás áll, Oroszország ugyanis Montenegrón keresztül szeretne északi kijáratot nyitni hadihajóinak a Földközi-tengerre, miközben az USA az ország NATO-csatlakozásában látja biztosítottnak regionális fölényének megőrzését. (A NATO-csatlakozásról szóló amerikai szenátusi vitában a minap John McCain Putyin-bérencnek nevezte Rand Pault, aki azzal érvelt, hogy nem lenne bölcs Montenegró miatt felbosszantani Oroszországot.) A konfliktus a tavaly őszi választások után odáig fajult, hogy az új, Nyugat-barát kormány azzal vádolta meg a Kremlt, hogy meg akarták gyilkoltatni a miniszterelnököt, hogy megakadályozzák az ország EU-, és NATO-csatlakozását. Nem meglepő hát, hogy Dusko Markovic miniszterelnök minden orosz tevékenységre gyanakvással tekint, és igyekszik kiszorítani az orosz nagyvállalkozókat is. Így amikor felmerült, hogy Gyeripaszka egy tengerparti ingatlant akar megszerezni, hogy turistaparadicsomot építhessen, az orosz hadihajókat vizionáló Markovic elgáncsolta a tervet.

A montenegróiak gyanakvását vélhetően az sem segít eloszlatni, hogy kiderült: Gyeripaszka korábbi lobbistája, Paul Manafort feladata az volt, hogy gyengítse az oroszellenes, illetve Nyugat-barát mozgalmakat a posztszovjet térségben. Amennyiben beigazolódik a montenegrói puccskísérlet és az amerikai elnökválasztás befolyásolásának gyanúja, az további kérdéseket is felvet, magyar szemszögből legfőképpen azt: Magyarországot vajon kihagyták ebből a nagy kavarásból?