Nem ritka, hogy volt politikusok jól menő állásokban kamatoztatják tapasztalataikat. Így tett Bajnai Gordon is: a volt magyar miniszterelnök a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó cégében, a Campbell Lutyensnél vállalt vezető pozíciót.

Ez azonban még az ártatlan módja a pénzszerzésnek. Összeállításunkból kiderül: az expolitikusok sokszor attól sem riadnak vissza, hogy korábbi karrierjükkel nehezen összeegyeztethető munkákért kapjanak pénzt. Rosszabb esetben pedig még mandátumok lejártát sem várják meg, mielőtt közlik kliensükkel a számlaszámukat.

Akit az oroszok sosem hagynak cserben

Nagy vihart kavart 2006-ban, hogy Gerhard Schrödert nevezték ki a North Stream AG felügyelőbizottságának az elnökévé. Az orosz Gazprom többségi tulajdonában levő, az Északi Áramlat vezeték kiépítésére létrehozott cég vezetői tisztsége (és az azzal járó 250 ezer eurós fizetés) természetesen nem a semmiből jött: a szociáldemokrata politikus egy évvel korábban, német kancellári megbízatása utolsó napjaiban írt alá megállapodást Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a vezetékről. A megegyezést már akkor sokan bírálták, és nem volt ez másképp Schröder későbbi tevékenységével sem. Tom Lantos például politikai prostituáltnak nevezte, amiért többször kiállt a moszkvai vezetés mellett.

Gerhard Schröder

AFP / DPA / Peter Steffen

Mindez különösebben nem szegte kedvét Schrödernek, aki 2011-ben már a Gazprom igazgatótanácsába is bekerült, majd az Északi Áramlat 2. igazgatóságának az elnöke lett, 70. születésnapját pedig Putyin társaságában ünnepelte Szentpéterváron. Ezek után nem csoda, hogy ő képviselte hazáját Fidel Castro volt kubai vezér temetésén.

Az energiabomba

Nem Schröder az egyetlen szociáldemokrata vezető, aki politikusi karrierjét bőkezű magáncégnél heverte ki. Tony Blair, aki 1997 és 2007 között állt az Egyesült Királyság élén, lemondását követően a JP Morgannél vállalt tanácsadói állást, amivel önmagában nem lenne baj, azzal sem, hogy azért évi 2 millió fontot kapott. Azzal már inkább, hogy ebben a minőségében a tanácsadó cég olyan ügyfelek között tárgyalt le üzleteket, mint a Moammer Kadhafi vezetése alatt álló Líbia befektetési ügynöksége és Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha.

Kadhafi nevét és sorsát jól ismerjük, Gyeripaszkánál segítünk kicsit: az orosz alumíniumcár volt az, aki sajtóhírek szerint évi 10 millió dollárt fizetett Paul Manafortnak, hogy honorálja a moszkvai vezetés melletti lobbitevékenységét. Manafort később Donald Trump kampányfőnökeként tűnt fel, majd el. Időközben az is kiderült, hogy az oroszokon kívül számos afrikai despotának vagy Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki diktátornak is tanácsokat adott, és 12 millió dollárt kapott Viktor Janukovics oroszbarát korábbi ukrán elnök pártjától is.

De térjünk vissza Tony Blairhez, aki egyébként tagadta, hogy líbiai tárgyalásai során szóba került volna Gyeripaszka neve. Azt pedig véletlennek minősítette, hogy a közel-keleti megbízotti minőségében kijárt megállapodásoknak a JP Morgan ügyfelei – például a BP – voltak a kedvezményezettjei. Mert nyilván az is csak a véletlen műve volt, hogy egyszerre lehetett céges lobbista és békemegbízott.

Blairnek – és tanácsadó cégének – azonban ez sem emésztette fel az összes energiáját. Még egy olyan problémás ügyfél is belefért, mint Nurszultan Nazarbajev kazah elnök. A diktátor ezt bőkezűen honorálta: a Telegraph 2016 végén megjelent cikke szerint évente több mint 6 millió dollárt számlázott a Tony Blair Associates. Ebből 2,65 milliót kértek politikai tanácsaikért, 2,55 milliót azért, hogy segítsék Nazarbajevet a jogállam fenntartásában, 1,1 millió pedig egy köztisztviselői akadémia működtetéséért járt.

Tony Blair az AIPAC washingtoni konferenciáján 2017 márciusában

AFP / Andrew Biraj

A kazah politikai rendszert elnézve ugyan sok értelme nem volt a tanácsadásnak, pedig Nazarbajevék biztosra mentek. Blairen kívül számtalan európai szocdem politikus megfordult az asztanai elnöki palotában, a 2010-ben létrehozott „nemzetközi tanácsadó testület” ülésein. A tiszteletdíjukról ellentmondó információkat láttunk, de feltételezhető, hogy velük is hasonlóan bőkezű volt a diktátor. A tagok között találjuk Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfőt, Alfred Gusenbauer osztrák exkancellárt, de még Romano Prodi korábbi olasz miniszterelnököt is, aki öt évet az Európai Bizottság élén is eltöltött.

Aki belebukott

Nem mintha a brüsszeli pozíció garancia lenne bármire, különösen, hogy Európa legnagyobb törvénygyára egyben a lobbisták fővárosa is. A legutóbbi botrányt Prodi utóda, José Manuel Barroso okozta. A portugál politikus, aki 2014 végén köszönt le a bizottság éléről, kivárta az elvárt 18 hónapot, majd a Goldman Sachs bank nemzetközi üzletágának vezető tanácsadójakén, egyben a felügyelőbizottság tagjaként tűnt fel újra. A döntés azért is felháborodást keltett Brüsszelben, mivel a bankot felelősnek tartják a 2007-ben indult pénzügyi válságért, és a görög államadósság „eltüntetésében” is aktív szerepet játszott. A felháborodásból azonban nem lett semmi: az etikai bizottság nem talált kivetnivalót Barroso új állásában.

Nem úszta meg ennyivel második bizottságának máltai tagja. John Dallit azzal vádolták meg, hogy 60 millió eurót kért a Swedish Match svéd dohánygyártól, hogy egyengesse a helyi bagó, a snus útját. A snus kereskedelmét ugyanis az egész EU-ban tiltják, ez alól Svédország az egyedüli kivétel – a Dalli által előkészített új dohánytermék-irányelv alapján is. A politikus már nem volt ilyen szerencsés: ugyan cáfolta az ellene felhozott vádakat, ám 2012-ben végül a lemondás mellett döntött. (Később kiderült: ekkor már a Philip Morris is aktívan szervezte a megvesztegetését.) Dalli azóta visszavonult, azt is lehet tudni, hová: azon a birtokon él, amelyet még EU-biztosként szerzett magának a Bahamákon. 

John Dalli ügyének luxemburgi meghallgatásán 2014 júliusában

AFP / John Thys