A Tesco-helyzet egyre fokozódik, a dolgozók a sztrájk oly módjával fenyegetőznek, hogy akadályozni fogják a vásárlást, Facebook-aktivisták szorgalmazzák az áruház nagy ívben való elkerülését, a netes közbeszédben ismét magasra csapott a multigyűlölet. A dolognak, mint mondani szokás, a konkrét eseten jócskán túlmutató tanulságai vannak.

Nem vagyok én multipárti, a dolog nem olyan ugyanis, hogy pártolja vagy ellenezze az ember. Szeretjük vagy nem, így néz ki a XXI századi kereskedelem. A nemzetközi nagyvállalatok hatalmas tételekben és sokkal olcsóbban vásárolnak, ezért valamivel olcsóbban is árusíthatnak termékeket, mint a kiskereskedők, kábé ez a trükk. Ja, és az, hogy mivel viszonylag sok embernek adnak munkát, állami támogatásokat is kilobbiznak maguknak, amiket többnyire infrastruktúrára fordíthatnak, hogy ha bármilyen okból odébbállnak, az épületek, valamint a hozzájuk vezető út, híd, körforgalom, parkoló azért megmaradjon a következőnek.

Egészségesebbnek tartanám én is, ha óriásláncok helyett kis üzletek versenyeznének egymással, a nagyok versenye csakugyan nehezíti a kicsik helyzetét, ugyanakkor vannak előnyei is. Az igazán minőségi terméket kínáló kiskereskedő ezer gigakonszern árnyékában is talpon marad. Itt a biatorbágyi Czimer hentes, kis családi vállalkozás, drágább, mint a multi, mégis szó szerint tömegek járnak oda, annyival jobb és finomabb minden, amit kínál. Vagyis, a multik jelenléte nem szünteti meg a versenyt, ám emeli a tétet: tényleg csak a legjobbak maradnak a placcon.

Nem vagyok benne biztos, hogy ez baj. Ha a „magyar kiskereskedő”, akiért alapból a szívünk dobog, pocsék árut kínál, rosszak az árai, bunkó a vevőivel, és tönkremegy, akkor bizony így járt. És ne feledjük, a multik közti verseny is nekünk, vásárlóknak kedvez, hiszen arról szól, hogy ki árul jobbat olcsóbban.

Amúgy pedig a vállalkozó karakterét jó lenne már nem Borsszem Jankó-karikatúrák alapján elképzelni. A vállalkozó (a „tőkés”, jaj nekem) alapból nem gonosz, nem szadista és nem kizsákmányoló. Ja, hogy a „profitra hajt?” Hát, ez igaz: a vállalkozó szeretné a kiadásait csökkenteni, a nyereségét pedig növelni, merthogy ez a vállalkozás lényege. De nincs olyan munkaadó, akinek jól jön, ha az alkalmazottai rosszul érzik magukat és utálnak bejárni.

Aztán, ha a multik tönkremennek és kivonulnak az országból, az senkinek sem jó, mert egyszerűen nincs alternatívájuk. Márpedig sorra vonulnak ki, elment a Bricostore, a Baumax, a Julius Meinl. A Jysk meg az OBI tartja magát, de most múlik pont Auchan, például Törökbálinton, ahol tömegesen mondanak fel a dolgozók. És Magyarországon nem azért nehéz multinak lenni, mert magasak a bérek, hanem azért, mert az állam következetlenül, avatatlanul, a kiválasztottakat versenyelőnybe hozva, itt-ott belepiszkálva nyúlkál a rendszerhez, például a reklámtörvénnyel (basszus, mi köze az államnak ahhoz, hogy egy cég a bevételéből mennyit költ hirdetésre?) például a létszámkvótával, például az áfák tologatásával, például a máig ki nem hevert boltzárral.

A teszkós bérek alacsonyak, a dolgozók úgy érzik, nincs a munkájuk rendesen megfizetve. Emelést sürgetnek, és mint végső érvet, bevetik a sztrájk lehetőségét. Eddig hibátlan a történet, a munkavállalói érdekérvényesítés természetes része a vállalati kultúrának, legyen asszertív és tisztességes szakszervezet, hajrá. De azt az egyszerű tényt se feledjük, hogy ha a vállalkozásnak van bevétele, akkor van miből béreket emelni, és ha nincs, akkor nincs. Lehet szolidárisnak lenni a munkavállalókkal, de ez a tulaj és a dolgozók közti meccs, le fogják tudni játszani. A vásárlói bojkott, ha esetleg, véletlenül komolyan vennék sokan, ártana a munkavállalóknak is. Egy üzlet prosperitása egyaránt a munkaadók és a munkavállalók érdeke.

Nézzük a tényeket: a lánc 2016-os teljesítése alapján látszik egy 13,2 milliárdos magyarországi adózás utáni nyereség, amiből egymilliárdot már bérfejlesztésre fordítottak. A rohadt szemetek, csak egymilliárdot, ekkora profitból?! Na igen, de ha tovább vizsgálódunk, kitetszik, az elmúlt két évben összesen több mint 7 milliárddal emelték a béreket, annak ellenére, hogy 2015-ben 68 milliárdos veszteséget kellett elkönyvelniük; a figyelmes szemlélő nyilván észreveszi hogy a 2016-os profitnövekedés ellenére még mindig katasztrofális mínuszban van a cég. És ezért nem, vagy nehézkesen akar tovább emelni, erről szól a munkavállalói érdekképviselettel való vita.

Szurkolok a dolgozóknak egyébként: ha rá tudják bírni a tulajt, hogy emeljen még néhány százalékot, lehetőleg munkabeszüntetés nélkül, akkor hurrá. De nagyon nem szurkolok a magántulajdon-ellenes hisztériának, a profitot szitokszóként emlegetőknek, és azoknak, akik bojkottálni és lejáratni akarnak egy vállalatot, mert ezzel ártanak azoknak is, akikkel állítólag szolidarítanak. Ez pedig a hülyeség klasszikus esete.