Képzeljünk el egy iskolát, ahol a nebulók teljesítményét rendszeresen kifüggesztik a hirdetőtáblára. Mostanában kerültek nyilvánosságra csemeténk és az osztálytársak elmúlt években elért eredményei. Az üzenőfüzetbe elmulasztottunk ugyan belenézni, de úgy érezzük, bár vannak aggodalmat keltő hírek, azért több a dicsekedni való. Valahogy így vannak a választópolgárok is. Közeledve a 2018-as választásokhoz, a szokásosnál érzékenyebben szemlélik a helyzetértékeléseket: alátámasztják-e vagy ellentmondanak saját előítéleteiknek.

És a hírek kaotikusan sokfélék. Az Index például nemrég beszámolt a Harvardi egyetem vizsgálatáról, amely – a kutatók által megalkotott komplexitás-mutató alapján – hazánkat a világ élvonalába sorolta. A gazdaság sokszínűségéből ugyanis a kiszámíthatatlan változásokkal szembeni ellenálló-képességre és a tartós növekedés képességére következtetett. Az Economic Complexity Rankings (ECI) 2017 elemzése azonban hazánkat régiós versenytársainkhoz hasonlónak, eredményeinket pedig romlónak mutatta, az írás – óvatosságra intő megjegyzései ellenére – mégis alkalmas arra, hogy az elbizonytalanodó polgárt kissé felvidítsa.

Ám a választásra készülődő kormánypárt nem bízza a véletlenre a számára kedvező hírek megszületését. Most jelent meg a „Jó Állam jelentés – 2017” tanulmány, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatásai alapján arra a kérdésre kereste a választ: miként értékelhető a magyar állam – és ezen keresztül a Fidesz-kormány – teljesítménye. A jelentés megrendelői nem fognak csalódni: a kiosztott bizonyítvány az értékelt területek túlnyomó részén jó jegyet tartalmaz.

A kormány bizonyítványába 13 erősödést (jeles) kifejező, 14 az optimista várakozást (jó) mutató, és csupán 3 fejlesztendő (azaz gyengébb) osztályzat került. És hogy az olvasót ne zavarja össze a nemzetközi összehasonlításokat is tartalmazó értékelés, a jelentés a valóságosnál kedvezőbbnek mutatja a helyzetet. Ennek érdekében az egyes fejezetek egyáltalán nem említik a nemzetközileg elismert és általánosan idézett – így összehasonlításra is felhasználható – mutatószámokat.

Szeretnék most segíteni a jelentés elkészítőinek: az elmúlt hónapokban jelentek meg az interneten a versenyképesség, a demokrácia és a kormányzati hatékonyság átfogó és nemzetközi összehasonlításra alkalmas mutatószámai. Nem kell kritikátlanul elfogadni a Versenyképességi mutatót, vagy a Demokrácia indexet, illetve a Felelős kormányzás indikátorait. Ám ha valaki az objektivitás igényével közelít a témához, legalább is reflektálni kellene ezekre az eredményekre. Persze tisztában vagyok a vonakodás okával: az 2017-es adatok követik az elmúlt 6-7 év aggodalomra okot adó trendjét:

• Versenyképesség index (GCI): folyamatos romlás
• Demokrácia index (DI): folyamatos romlás
• Felelős kormányzás index (WGI): folyamatos romlás

Ehhez képest a jelentés elején feltüntetett értékelés a versenyképesség esetén 5, 4, 4, 4, 4, a demokrácia esetén 5, 5, 3, 5, 4, míg a felelős kormányzás esetén 5, 5, 4, 5, 4, „osztályzatot” osztott ki. Valóságos helyzetünk megítéléséhez azonban még ezek a nemzetközileg elfogadott mutatószámok sem nyújtanak elegendő fogódzót. A valóban elfogulatlan és a hosszú-távú fejlődést jól jellemző – egy CT-felvételhez mérhető pontosságú – látleletet, csak egy kiegyensúlyozott, a hosszú, a közép-, és a rövid távú fejlődést egyaránt bemutató rendszer tud nyújtani.

Még évekkel ezelőtt – a stratégiai menedzsment kiegyensúlyozott mutatószám-rendszerének (Balanced Scorecard) mintájára – elkészítettem hazánk társadalmi kiegyensúlyozott mutatószám-rendszerét. Most, hogy újabb évek teltek el, az internetre nemrég felkerült jegyek alapján – kiosztható Magyarország 2017-es kiegyensúlyozott éves bizonyítványa. (A zárójelben feltüntettem az osztályzatot adó szervezetet, a trendet és a visegrádiak „osztályátlagára” utaló értékelést.)

Hosszú távú, intézményi hatások

Az intézmények szerepe azért meghatározó, mert ezek – mint valamiféle „burkológörbe” – behatárolják az elérhető javulást. Állapotuk meghatározza a jövőbeni trend maximumát, amelyet semmiféle erőfeszítéssel nem lehet áttörni. A szóba jöhető egyéb mutatók is – pl. a demográfia – összességében nem javítják, inkább tovább rontják a képet.

1. a tulajdon biztonsága (World Economic Forum): gyenge és romló,
2. a törvények hatalma (Világbank): az „osztályátlagnál” rosszabb és romló,
3. az egyéni jogok mértéke (Freedom House): gyengébb az „osztályátlagnál ”, romló
4. a demokrácia (The Economist Intelligence Unit): gyengébb az „osztályátlagnál” és romló

Az intézményi működés hatékonysága

Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb felismerése: nem csupán az intézmények, hanem azok hatékony és rendeltetésszerű működése is lényeges. Hiába az Alkotmánybíróság, ha tagjait a Fidesz „távirányítja”, hiába a tulajdont biztosító jogok, ha elterjedt a korrupció. Az intézmények működésének hatékonysága alapvetően befolyásolja a középtávú trendet, amely esetünkben stagnáló és romló.

1. az intézményi szabályozás minősége (Világbank): rosszabb az „osztályátlagnál” és romló
2. versenyképesség (World Economic Forum): gyengébb az „osztályátlagnál” és romló
3. korrupció szintje (Transparency International): Európában elfogadhatatlanul magas és romló
4. kormányzati hatékonyság (Világbank): közepes, de rosszabb, mint az „osztályátlag”

A pillanatnyi állapot-jellemzők

Az intézmények működése által megszabott kereteken belül hozzák létre az emberek a leginkább számon tartott anyagi eredményeket, amelyekre a politikusok – hol a siker, hol a kudarc jeleként – előszeretettel hivatkoznak. Itt letagadhatatlanok az eredmények. Ám a növekedés gyorsulását, az egyensúly javulását, a fogyasztás növekedését, és a munkanélküliség csökkenését nem javuló teljesítményünk alapozta meg. „Sikereink” tehát megismételhetetlen tényezők (a magánnyugdíjalapok „lenyúlása”), nem fenntartható egyedi hatások (a „rezsicsökkentés”), fontos területek (oktatás és egészségügy) elhanyagolása, illetve külső forrás-bevonás (EU-támogatások) eredményei.

1. növekedési ütem (KSH): javuló, de épphogy az „osztályátlagot” elérő
2. lakossági fogyasztás (KSH): javuló, de nem fenntartható
3. eladósodottság (MNB): stagnáló, de hosszú távon nem fenntartható
4. szegénység (Tárki): európai összehasonlításban rossz, az „osztályátlaghoz” képest közepes, de távlatilag nem tartós a javulás

Végső célok szerinti minősítés

A kiegyensúlyozott értékeléshez elengedhetetlen – az előzőekben hivatkozott „eszköz” jellegű célok mellett – a polgárok életérzését végső fokon formáló tényezők tekintetbe vétele:

1. egyenlőtlenség (Világbank): belesimul az osztályátlagba, de romló
2. társadalmi mobilitás mértéke (Tárki): csökken, míg a perifériára szorulás veszélye nő
3. egészségben leélhető évek száma (KSH): „osztályátlagtól” elmaradó” és csak lassan nő
4. társadalmi dezorganizáció, bűnözés, öngyilkosság (KSH): a helyzet rossz, de enyhén javuló

A felsoroltak alapján Magyarország – kiegyensúlyozott értékelésen alapuló – éves teljesítménye: gyenge-közepes, az „osztályátlagtól” elmaradó és a legtöbb területen romló. A 2018-as választások előtt társadalmunkat a fejlődést meghatározó ágazatok leromlása és a minőségileg fontos területek eróziója jellemzi. Az évről évre kiosztott bizonyítványok folyamatos lecsúszást jeleznek: éltanulókból fokozatosan a közepesek csoportjába, majd onnan a sereghajtók közé kerültünk.

Az eredmények mégsem jeleznek azonnali krízist, nem várható, hogy országunkat évismétlésre buktatnák. A polgárokban kialakuló általános képet az előbukkanó pozitív, illetve negatív várakozások színezik. A választó soha nem a kiegyensúlyozott mutatószámok szerint ítél. Inkább pillanatnyi benyomásai alapján dönt, amely viszont – a kormányzat „szavazatvásárlási” akcióival – könnyen manipulálható. A választás felé közeledve azután maradék tárgyilagosságát is felülírja a félelemkeltés hatása. Politikailag minél kiélezettebb a helyzet, minél felfokozottabb a hangulat, annál kevesebb a fogadókészség a mértéktartásra. Az előttünk álló hónapokban az objektivitást kínáló kiegyensúlyozottság csak vágyálom marad.