Eredménytelennek bizonyult Paks II. egyik közbeszerzési kiírása, mert drágább ajánlatot kaptak, mint amennyi forrást eredetileg szántak a munka elvégzésére. Első hallásra mindennaposnak tűnik az eset: előfordul az ilyesmi, hogy rosszul méri fel az ajánlatkérő a várható költségeket. Ha részleteiben is megvizsgáljuk a kérdést, akkor azonban már érdekes körülményekre bukkanunk.

A közbeszerzési kiírás célja kulcsfontosságú volt: az, hogy kiképezzék a majdani nukleáris blokkok üzemeltető személyzetének betanítását végző szakembereket, a képzési program magyarországi részében, magyar nyelvű képzés-oktatás keretében. A kiírásra egyetlen ajánlat érkezett. Az ajánlattevő a Paksi Atomerőmű volt, nem váratlan módon: ugyan ki másnak lenne meg a szükséges know-howja, szakemberállománya és infrastruktúrája ilyen képzések tartására Magyarországon?

A kiírást azonban eredménytelennek minősítették. Az ok: „a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel” – azaz, az egyetlen ajánlattevő több pénzt kérne a kiírásban meghatározott 355 millió forint (plusz áfa) keretösszegnél. Itt álljunk meg egy pillanatra, és tisztázzunk valamit.

Mi ez, hogy Paks II. és Paks I. és Paksi Atomerőmű? Mi a különbség? Nem egy cégről van szó?

Pontosan ez a helyzet. Nem egy, hanem két teljesen különálló cégről beszélünk.

●        A Paksi Atomerőmű (hivatalos nevén MVM Paksi Atomerőmű Zrt.; innentől Paks I.), és

●        az új reaktorok építésére létrehozott Paks II. (Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt; innentől Paks II.)

két, mára teljesen különálló cég.

Utóbbit még 2012-ben hozta létre az MVM Zrt., ami Paks I.-et, tehát a már létező és működő atomerőművet is birtokolja. 2014-ben azonban Paks II.-t kivásárolta a magyar kormány, így – azon kívül, hogy mindkettőt a magyar állam birtokolja – a két cégnek már nincs köze egymáshoz. Hogy az új reaktorokat építésük után ki fogja üzemeltetni, az sokáig nem volt világos, a környezeti hatástanulmány egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel. Az Európai Bizottság tavaly márciusi (decemberben publikált) döntése egyértelmű helyzetet teremtett. Az állami támogatást elfogadó határozat több feltételt is kikötött; egyebek mellett arra kötelezte Magyarországot, hogy a két cégnek minden szempontból teljesen elkülönülten kell működnie.

De akkor mi történhetett? Rosszul mérte fel Paks II., hogy mekkora lesz a költségigénye a képzéseknek? Előfordulhat. A helyzet azonban az, hogy Paks I. gyakorlatilag nyilvánvaló monopolhelyzetben van az ilyen képzések piacán Magyarországon, hiszen nincs más szereplő, aki képes lenne az igényelt szolgáltatást nyújtani. Így pedig tetszése szerint szabhatja meg a szolgáltatás árát.

De miért éri ez meg neki? Nem abban érdekelt, hogy megfelelő képzettségű szakemberek dolgozzanak Paks II.-ben, és hogy a képzést alacsony áron kaphassa meg Paks II.?

Nem feltétlenül. Paks II. ugyanis, ha megépül, a villamosenergia-piacon Paks I. versenytársa lesz, hiszen pontosan ugyanazzal a termékkel (alaperőművi villamos energia) fog jelentkezni a piacon, mint amit Paks I. termel. Ennélfogva Paks I. és Paks II. érdekei számos ponton ellentmondanak egymásnak. Ahogy a környezeti hatástanulmányról készített elemzésünkben írtuk: „A KHT azt sem mutatja be, hogyan fogják kezelni a közösen használt infrastruktúra tulajdonviszonyaiból és az együttes használatból esetlegesen származó konfliktusokat, érdekellentéteket.”

Márpedig a versenyhelyzetből és a kvázi közös telephely használatából adódóan lesz bőven konfliktus. Erre példa, hogy az új reaktorok építése és üzemeltetése hatással lehet a régi blokkokra, amit Paks I.-nek is vizsgálnia kell, és ami értelemszerűen költségeket jelent számára. Nem beszélve arról a konfliktushelyzetről, hogy az új blokkokat Paks I. telephelyén építenék fel. A problémát, hogy a versenytársának milyen áron értékesítse Paks I. a tulajdonában lévő telket, kormányhatározat döntötte el, ami a telekkönyv szerinti értéken történő átadást rendelte el.

Látható: a képzés és költségigényének kérdése csak egy aprócska szeletet jelent ebben az érdekellentétek jelentette problémahalmazban. Nem arról van szó, hogy Paks II.-nek nincs elég pénze a képzésekre. Még csak nem is arról, hogy az Európai Bizottság hozta volna létre a helyzetet. Sokkal inkább arról, hogy a projekt átgondolatlansága és siettetése számos okból fog költségnövekedést okozni – a különbség, ami a tervezett 355 millió és az (egyelőre ismeretlen) ajánlati érték között van, csak csepp a tengerben.

A szerző a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse