Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek egy hét múlva foglalkoznak Magyarország ügyével, de a vizsgálat nem lesz rövid.
Az EU-s ügyekkel foglalkozó nemzeti miniszterek a jövő keddi találkozójuk napirendjére tűzték a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarország ügyében – írta meg az Index. Ezzel hivatalosan is elindul a procedúra, amely alatt a miniszterek megállapítják, hogy szerintük az európai alapértékek rendszerszíntű kockázatnak vannak-e kitéve Magyarországon.
Első lépésként a Miniszterek Tanácsának elnöksége előadja, hogy hogyan kívánja lefolytatni az eljárást. A BruxInfónak nyilatkozó források szerint Magyarország esetében ezúttal ennyiben is maradnak, csak a procedurális kérdéseket póbálják majd rögzíteni a miniszterek, a tartalmi kérdések megvitatása és az első hivatalos meghallgatás egy későbbi időpontra marad.
Az uniós alapszerződés nem ír elő határidőket a folyamatra. Csak arról rendelkezik, hogy a nemzeti kormányok tanácsa a napirendjére kell, hogy vegye a magyar ügyet. Ezen kívül azt tartalmazza, hogy a Tanács meghallgatja a magyar kormányt, és ajánlásokat tehet neki.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.