Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjaztatását fel kell függeszteni - mondta ki a testület.
Az Európai Bíróság hétfőn megerősítette korábbi döntését, amellyel elrendelte a vitatott lengyel legfelsőbb bírósági törvény aggályos rendelkezéseinek felfüggesztését és ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére.
A jogszabály miatt az Európai Bizottság október elején keresetet indított az EU Bíróságán, mondván Lengyelország megsértette az uniós jogot. A luxembourgi székhelyű törvényszék még október közepén ideiglenesen helyt adott az Európai Bizottság vonatkozó kérelmének, a friss végzés most megerősítette ezt a döntést. Jogerős ítélet később születik majd az ügyben, amelyet ezen ideiglenes intézkedések nem befolyásolnak.
A sokat bírált jogszabály módosítását novemberben a varsói parlament mindkét háza elfogadta, egyedül Andrzej Duda államfő aláírása hiányzik a hatályba lépéshez.
A törvény korábbi változata értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkorhatárt elérő bírák csak az elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.