Az önkormányzat már korábban megtiltotta rendeletben a kavicsbányát a Paks melletti Madocsán, melyet az erőmű bővítéséhez kapcsolódóan szerettek volna építeni.
Madocsán helyi népszavazást is rendeztek, melyben a lakók 93 százaléka elutasította a beruházást. De az mégis kapott környezetvédelmi engedélyt, mindeddig úgy tűnt, mégis meglehet a beruházás.
Most a teol.hu, a tolna megyei lap azt írja, mégsem lesz kavicsbánya Madocsán. De nem a fent említett okok miatt, hanem azért, mert
a vállalkozó bejelentette, mégsem kíván kavicsbányát létesíteni.