szerző:
hvg.hu

A Papp László Budapest Sportaréna segíthet az autósokon jövő nyáron.

A Népszava cikke alapján korábban megírtuk, hogy elsősorban a tömegközlekedésre támaszkodva oldaná meg a Puskás Ferenc Stadion megközelítését a kormány, a novemberre elkészülő, 67 ezres létesítmény köré ugyanis csak 556 parkolóhelyet terveztek.

A parkolóhiány különösen súlyos lett volna jövő nyáron, amikor az arénában a labdarúgó-Európa-bajnokság négy mérkőzését rendezik majd.

A lap most azt írja, hogy az eddig nyilvánosan kommunikált kevesebb mint 600 mellett további 1190 parkolóhely áll majd rendelkezésre a kontinenstorna budapesti meccseinek idején. Érdeklődésükre a Papp László Budapest Sportaréna cég- és pénzügyi vezetője azt közölte, hogy a hónapok óta egyeztetnek a Magyar Labdarúgó-szövetséggel a parkolási helyzetről.

Lak Tibor azt közölte: úgy alakítják a programtervüket, hogy a mérkőzések napjain úgy ne legyen rendezvény az épületben, a parkolókat pedig megnyitják focidrukkerek számára.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elengedhetik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben

Elengedhetik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

Orbán rájött: fegyvervásárlással elkerülheti, hogy számonkérjék a jogállam lebontása miatt

Orbán rájött: fegyvervásárlással elkerülheti, hogy számonkérjék a jogállam lebontása miatt

Mindenki visszaélésre gyanakszik Egerben

Mindenki visszaélésre gyanakszik Egerben

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

Egy VII. kerületi lépcsőházba berántva próbált megerőszakolni egy nőt egy férfi

Egy VII. kerületi lépcsőházba berántva próbált megerőszakolni egy nőt egy férfi