Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Kíméletlen fogadtatásban volt része a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának is.
Feszült hangulatú nagygyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara a Vasúttörténeti Parkban, ahová meghívták a pénzügyi tárcát, a Miniszterelnökséget és az EMMI-t is, hogy az egészségügy problémáiról nyilvánosan vitázzanak a kamarával. A 24.hu beszámolója szerint, amikor Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az emberközpontú egészségügyről kezdett beszélni, a jelen lévő nagyjából 200 orvos a nemtetszést kifejező és a szavazáskor nemet jelentő piros lapot mutatott fel. Többen ki is fütyülték a politikust. Amikor pedig az államtitkár az európai uniós fejlesztési programokat szerette volna szóba hozni, az orvosok leszavazták, hogy megmutassa az erről szóló adatokat. Horváth Ildikó erre úgy reagált, hogy
azt gondolom, akkor most itt abbahagyom.
Kíméletlen fogadtatásban volt része a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának is: Szalay-Bobrovniczky Vince az Orbán-kormányok döntéseit citálva emlegette fel a béremelést, a jelen lévő orvosok túlnyomó többsége pedig lengette a piros lapot. Amikor pedig a költségvetés egészségügyet érintő számairól kezdett beszélni, többen kinevették.
Szalay- Bobrovniczky időt kért a további béremelésekről szóló döntésekhez, és ahhoz is, hogy rendezzék a nyugdíjas egészségügyi dolgozók visszafoglalkoztatását, valamint a paraszolvencia kérdését. Nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni – mondta utóbbiról a sokszor említett érvet a politikus. Óriási felhördülés fogadta szavait, ki is fütyülték. A helyettes államtitkár azzal zárta beszédét, hogy „megértem az önök indulatait”.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.