Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az út közel 11 óra.
A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
A lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan 10 óra 30 perc repülés után érkezik meg Szöulba.
A járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is. A szöuli összeköttetés nemcsak gazdasági, hanem kulturális kapcsolatok miatt is fontos, és szeretnék, ha heti három helyett hat, optimális esetben hét járat indulna.
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a LOT az elmúlt évek járatfejlesztéseivel megduplázta, 400 ezer fölé növelte éves utasforgalmát Ferihegyen, és hamarosan a legnagyobb hálózatos légitársaság lesz a budapesti repülőtéren. Hozzátette: évente 80 ezer utast regisztrálnak a két ország között, így a közvetlen járat megnyitása indokolt volt.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, nem jöhetett volna létre a járat, ha nem három baráti ország fog össze. Magyarország és Lengyelország régi kapcsolatára alapozva a LOT Polish Airlines magára vállalta, hogy betölti a magyar nemzeti légitársaság szerepét, de a koreai kormánnyal fennálló bizalmi kapcsolatra is szükség volt. Hozzátette: 30 éve vette fel a két ország a kapcsolatot, amelyből eddig hiányzott egy közvetlen járat.
Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, 2018 rekord év volt a magyar turizmusban, és az új járat megnyitása hozzájárul ahhoz, hogy az idei évben is rekord forgalmat mérjenek. Hozzátette: bízik abban, hogy a LOT tovább bővíti majd a Budapest és Szöul közötti járatkínálatot.
Ez az első alkalom, hogy a magyar és a dél-koreai fővárost közvetlen, menetrend szerinti légi járat köti össze.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.