Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az önsegélyező pénztárakról van szó.
Az Alapblog arról ír, hogyan lehet akár többször 100 ezer forintot keresni kevesebb, mint egy év alatt, igaz, úgy, hogy cserébe valamekkora kockázatot vállalni kell egy pár hónapra. Az önsegélyező pénztár konstrukciójáról van szó, aminek lényege, hogy az ott nyitott számlára utalt összeget további 20 százalékkal, de legfeljebb 150 ezer forinttal növeli meg egy újabb állami támogatás, ami ezúttal a számlatulajdonos befizetett személyi jövedelemadójából kerül visszatérítésre. Normál esetben erről a számláról pénzt kivenni nem lehet, csak elkölteni azt különböző előre meghatározott termékekre és szolgáltatásokra, de van ez alól néhány kivétel: az egyik például éppen az, ha a befizetőnek gyereke születik. Ez esetben ugyanis egyszeri felvételt mégis megengednek a szabályok. Ehhez az kell, hogy még a születés előtt nyissa meg az önsegélyező pénztári számlát, és utaljon is rá 750 ezer forintot. Azért ennyit, mert 750 ezer forintnak a 20 százaléka éppen 150 ezer forint, ezzel tudja tehát a teljes állami adójóváírást igénybe venni.
A konstrukció érdekessége, hogy van olyan pénztár, ahol ugyanazon egyszem gyerek születésére ezt nem csak egy szülő, hanem mindkettő igénybe veheti (figyelni kell arra, hogy ki a kedvezményezett), sőt a nagyszülő, a nagyszülő házastársa és akármennyi testvér is. Ehhez persze annyiszor 750 ezer forint tőke szükséges, ahányan igénybe veszik.
A konstrukcióban a következőkre érdemes figyelni:
A szerző saját tapasztalatai alapján a következőkre kell még odafigyelni:
A konstrukció nem teljesen kockázatmentes azért, mert a befizetett 750 ezer forintunkat a pénztár befekteti, nem tisztán csak egy bankszámlán tartja. Így, ha kockázatos eszközökbe fekteti, akár még veszíthet is az értékéből, persze az is lehet, hogy éppen ennek ellenkezője történik és még hozam is keletkezik a befektetett összegen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”