Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Yorgen Fenechet luxusjachtján tartóztatta fel a máltai parti őrség. A 2017-ben meggyilkolt Daphne Caruana Galizia egy olyan ügyben nyomozott, amelyben Fenech cége érintett volt.
Letartóztatták Yorgen Fenechet dúsgazdag máltai üzletembert Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró halálának ügyében, akit 2017-ben robbantásos merénylet áldozata lett – írja a BBC. Fenech letartóztatása mindössze egy nappal azután történt meg, hogy a máltai kormány bejelentette: megkegyelmez egy feltételezett összekötőnek, ha segítségével kétséget kizáróan bizonyítani tudják, hogy ki állt a gyilkosság mögött.
Az üzletember jachtját a máltai parti őrség tartóztatta fel, amikor elhagyta Portomaso kikötőjét. A rendőrség egyelőre nem kommentálta a hírt.
Fenech egy olyan üzleti csoport, a 17 Black igazgatója és társtulajdonosa, amely jelentős energiaipari beruházásokra kapott megrendelést 2013-ban a máltai államtól egy gázerőmű építése céljából. Arra, hogy ő a tulajdonos, csak tavaly derült fény.
Egy 2015 decemberében kelt elektronikus üzenet szerint – amelyre a máltai pénzügyi felügyeleti szervek bukkantak rá – a 17 Black titkos panamai cégeknek tartozott meg nem nevezett szolgáltatásokért cserébe. A szóban forgó panamai vállalatok Konrad Mizzi máltai energiaügyi miniszter és Keith Schembri miniszterelnöki kabinetfőnök tulajdonában álltak. Az e-mailben a cégek egy éven belül kétmillió dollárt (mintegy 600 millió forintot) követeltek a 17 Blacktől. Az üzenetben nem utaltak a gázerőműre, és arra sincs bizonyíték, hogy megtörtént-e a kifizetés.
Schembri és Mizzi azt állította: nem tudtak róla, hogy Feneché a 17 Black, és a gázerőművel kapcsolatos esetleges kifizetésekről sem rendelkeztek információval. Fenech is tagadta, hogy le akart volna fizetni bárkit a megrendelésért cserébe.
2017 februárjában – mindössze nyolc hónappal azelőtt, hogy autójában felrobbantották – Caruana Galizia egy rejtélyes dubaji vállalatról írt, amelyet máltai politikusokkal hozott összefüggésbe. Azt már nem tudta kideríteni, hogy kié volt a 17 Black nevű cég, ezt a Reuters hírügynökség derítette ki.
A máltai nyomozást Galizia meggyilkolásának ügyében sok kritika érte.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.