szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két év után döntés született a Mol–INA vesztegetési ügyben, a volt horvát miniszterelnököt és a Mol elnök-vezérigazgatóját is elítélték. A Mol csalódottságának adott hangot, és visszautasítja a vádakat.

Ítéletet hozott első fokon a zágrábi bíróság Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök és Hernádi Zsolt Mol-vezér vesztegetési ügyében – írja a 24sata.hr horvát hírportál. A bíróság mindkettőjüket bűnösnek találta, Sanadert hat év, Hernádit két év börtönre ítélte.

Hernádi nem vett részt a tárgyaláson és az ítélethirdetésen.

„A Mol-csoport csalódottan értesült a Zágráb Megyei Bíróság ítéletéről a Sanader-perben, hiszen a korábbi határozatok, mind a magyar hatóságok, mind pedig a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választottbíróság (UNCITRAL) részéről azt állapították meg, hogy a Mol nem követett el bűncselekményt” – reagálta az ítéletre a Mol. „A Mol ragaszkodik a korábbi érveihez, határozottan visszautasítja a nem megfelelő üzleti magatartásra vonatkozó állításokat, és továbbra is minden eszközzel védekezik a bűncselekménnyel kapcsolatos alaptalan vádak ellen” – írták közleményükben.

Az elnök-vezérigazgató továbbra is teljes mértékben élvezi a Mol-csoport Igazgatóságának bizalmát és támogatását.

„A Mol INA-val kapcsolatos stratégiája pedig változatlan, ahogyan azt néhány hete is bebizonyítottuk a rijekai maradékfeldolgozási projekttel kapcsolatos beruházási döntés jóváhagyásával” – tették hozzá.

A közleményben leírtakból arra lehet következtetni, hogy fellebbeznek az elsőfokú bírósági döntés ellen.

Sanader átjátszotta az INA-t a Molnak?

A vád szerint 2009-ben két ciprusi cég 5 millió eurót átutalt egy svájci vállalatnak, a horvát ügyészség szerint a valódi feladó Hernádi Zsolt, a Mol első embere, a végső címzett pedig Ivo Sanader akkori horvát miniszterelnök lehetett. Mindez épp akkor történt, amikor a Mol átvette az INA horvát energetikai cég fölött az irányítást. (Többségi tulajdonba nem került a cégben, de a felügyelőbizottság 9 tagjából 5-öt delegálhatott.)

Még karácsony előtt ítéletet hozhatnak Hernádi Zsolt horvát büntetőügyében

Mostanra jutnak el odáig a horvát bíróságok, hogy a 2009-es Mol-INA ügyben elsőfokú ítéletet hozzanak.

2012-ben egy horvát bíróság már bűnösnek mondta ki Sanadert a Mol–INA ügy miatt. Az egykori miniszterelnök börtönbe is ment, de 2015-ben az alkotmánybíróság eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet. A horvátok kérték Hernádi kiadatását is, de a magyar hatóságok ezt megtagadták. Arra hivatkoztak, hogy 2013-2014-ben már vizsgálódtak, jogerősen felmentették Hernádit a nemzetközi korrupció vádja alól, és egyébként sem látják biztosítottnak, hogy tisztességes eljárás jönne Horvátországban.

A Mol 2003-ban vette meg az első 25 százalékot az INA-ban, majd 2008 végén további 22,15 százalékot vásárolt és megegyezett a horvát kormánnyal az irányítás átvételéről is. A Mol ezt követően további részvényeket vett a piacon és jelenleg 49,08 százalékos részesedéssel bír a vállalatban. Ezt követően először 2011-ben a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK) vádat emeltek Ivo Sanader horvát kormányfő ellen a Mol részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt. Majd az USKOK 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt ígért Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

AFP / Hrvoje Polan

A horvátországi vádakra reagálva a hazai igazságszolgáltatás is nyomozni kezdett. A Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

2018 őszén elkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen a Zágráb megyei bíróságon.

Hernádi Zsolt a Mol 2019 tavaszán, a Mol 2018-as eredményeinek értékelése kapcsán beszélt az INA helyzetéről. Hernádi szerint bár két és fél éve jelentette be a zágrábi kormány, hogy vissza akarja vásárolni a céget, erről egyelőre nem folyik érdemi tárgyalás. A napi működés szintjén pedig nincsenek problémák, „az INA hatékonyságát a horvát kormány is fontosnak tartja, ezért támogatják a lépéseinket”.

A horvátok nemzetközi körözést adtak ki Hernádi ellen

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2019 szeptemberének végén elutasította Hernádi Zsolt Horvátország ellen, szabad mozgásának korlátozása miatt benyújtott keresetét. Hernádi Zsolt az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett mozgás szabadságának elvére hivatkozva nyújtott be panaszt emberi jogainak megsértése miatt 2015 júniusában Horvátország ellen, azt hangsúlyozva, hogy a horvát hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs és fogvatartási végzések ténylegesen megakadályozzák abban, hogy elhagyja Magyarországot.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság döntése szerint Hernádi Zsolt nem merítette ki a helyi jogorvoslati lehetőségeket Horvátországban, ezért keresetét a strasbourgi bíróság nem tudja befogadni.

MTI - Kovács Tamás

Az Interpol végrehajtó bizottsága 2018 novemberében Horvátország javára döntött, és lehetővé tette a Hernádi Zsolt ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását. Hernádi Zsolt korábban egyszer már lekerült a szervezet körözési listájáról, de Horvátország augusztusban újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést.

Orbán szerint üzleti ügy, nem politikai

Orbán Viktor miniszterelnök 2018 végén, Zágrábban beszélt a Mol–INA ügyről. Azt mondta, Magyarország ezt kizárólagos vállalati ügynek tekinti, de szerinte "ami nem megy, azt nem kell erőltetni", azaz ha a horvátok és a magyarok nem tudnak együttműködni egy vállalati ügyben, akkor ne tegyék, vagyis akkor a horvátok vásárolják vissza az INA-t.

A Hernádi Zsoltra vonatkozó kérdésre azt felelte: Magyarország ezt jogi kérdésnek tekinti, és „jogi kérdésekbe nem avatkozik be a politika nálunk”, az igazságszolgáltatásnak a saját logikája szerint a saját útján kell járnia. Hozzátette: semmilyen titkos alkut nem fog kötni semmilyen jogi kérdésben, ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzetközi kapcsolatokban is a legélesebben válasszák el egymástól a jogot és az államközi-politikai kapcsolatokat.

MTI / EPA / Julien Warnand

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a Mol–INA-üggyel kapcsolatban azt mondta, az tíz éve nehezíti a két ország kapcsolatát, de a nyitott kérdések megoldására mindkét kormány részéről megvan az akarat és a szándék. Hozzátette: "fontos, hogy ez a probléma ne terhelje tovább a mindennapi kapcsolatainkat". Újságírói kérdésre válaszolva Plenkovic elmondta, Horvátország álláspontja nem változott, a kormány továbbra is vissza akarja vásárolni az INA horvát olajipari vállalt részvényeit a Moltól, de minden ár kérdése. "De addig is még nincs megállapodás, az a cél, hogy mindkét vállalat jól működjön".

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!