Könnyen rossz vége lehet az amerikai-iráni acsarkodásnak

Ne játsszon az oroszlán farkával, mert örökre bánni fogja

– intette Hasszán Rohani iráni elnök az USA-t. Az amerikaiaknak tudniuk kell, hogy a háború Iránnal a háborúk legrosszabbika – tette hozzá nemrég Teheránban diplomaták előtt. De Donald Trump amerikai elnököt sem kell félteni, ha szájkaratézni kell.

Egy háború Iránnal rövid lesz, és olyan, amilyet a perzsa állam a történelme során még nem élt át

– fenyegetőzött. Hónapok óta éleződik a feszültség az USA és Irán között, miközben bizarr módon mindkét fél azt bizonygatja, hogy nem akar háborút. Ennek ellenére tovább folyik a piszkálódás, az USA mintha tengeri szövetséget akarna létrehozni Teherán ellen, iráni katonai csónakok pedig a Hormuzi-szorosban egy brit tankerhajót próbáltak feltartóztatni. A legújabb vészjosló fejlemény, hogy az amerikaiak lelőttek egy drónt, amely megközelítette egy hadihajójukat.

Trump nagyon elszúrta

A szabad hajózást akarjuk garantálni – indokolta a nemzetközi katonai koalícióra vonatkozó felhívását Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke. Bár a bejelentés a legmagasabb beosztású amerikai katonától érkezett, a terv kidolgozatlannak és némiképp érthetetlennek tűnik. Washington „parancsnoki, irányítási és hírszerző” feladatokat látna el, de a hadihajókat a szövetségesei bocsátanák rendelkezésre.

Az USA jelentős haditengerészeti erőket küldött a térségbe, az ötödik flotta főhadiszállása Bahreinben van, de Dzsibutiban és Kuvaitban is tart katonai bázisokat. A járőrözést és a kereskedelmi hajók kíséretét azonban a szövetségeseire bízná. A szövetség akkora lesz, amennyi hozzájárulást felkínálnak a résztvevők, amekkora a politikai akarat – fogalmazott Dunford, és ezzel máris kissé komolytalanná tette a bejelentést. Egyelőre az sem világos, mekkora területre terjedne ki a járőrtevékenység: csak a Hormuzi-szorosra, vagy délebbre is, a Vörös-tenger bejáratánál lévő Báb-el-Mandeb tengerszorosra.

Olajszállító tankhajó és iráni motorcsónakok a Hormuzi-szorosban Veszélyes vízi játékok

AFP / Atta Kenare

Nem tudni, hogy Trump csak a nyomást akarja fokozni Iránra, vagy komolyan aggódik a fontos kereskedelmi útvonalak biztonságáért. Javarészt magát hibáztathatja, hogy mesterségesen felszította az iráni válságot, miután tavaly felmondta a 2015-ben kötött atomalkut. A nagyhatalmak és Irán között létrejött megállapodás ugyanis 10 évre mindenképpen jegelte volna az iráni nukleáris programot, minden vélt vagy valós hibája ellenére. Trump egy új megállapodás érdekében „maximális nyomást” akar kifejteni Teheránra, hogy az végleg mondjon le a nukleáris kísérletekről, továbbá a megállapodás által valóban nem érintett ballisztikusrakéta-programjáról, illetve arról is, hogy beavatkozik a térségbeli országok konfliktusaiba.

Irán nyakán a kés, de vannak adui

A teljes nyomásgyakorlás érdekében újra bevezetett szankciók ismét a padlóra küldték az iráni gazdaságot. Az amerikai büntetőintézkedések miatt Teherán gyakorlatilag senkinek sem tudja eladni a fő exportbevételi forrásának számító kőolajat. Vezető iráni politikusok a szankciók visszaállítása esetére a Hormuzi-szoros lezárásával fenyegetőztek, de azt egyelőre még nem váltották be.

HVG

Viszont májusban rejtélyes módon az Egyesült Arab Emírségek partjainál négy tankert, a múlt hónapban pedig az Ománi-öbölben két tartályhajót is támadás ért. Irán cáfolta, hogy köze lenne az akciókhoz. Azt viszont elismerte, hogy júniusban lelőtt egy amerikai drónt. Teherán szerint a pilóta nélküli felderítőgép iráni felségvizek felett volt, míg Washington azt állította, hogy nemzetközi légtérben történt a támadás. Irán a brit olajtanker megállítására tett kísérletet sem cáfolta, ami gyakorlatilag annak lett volna a megtorlása, hogy a britek Gibraltárnál lefoglaltak egy iráni hajót, amely állítólag olajat szállított Szíriának, megsértve ezzel az arab ország elleni EU-szankciókat.

Akárhogy is, a fenyegetések mellett az USA és Irán is a tűzzel játszik. A Hormuzi-szoroson, az Irán és Omán közötti vízi úton halad át a világ kőolaj-kereskedelmének az ötöde, a tengeren szállított nyersolaj harmada. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) jelentős termelői – Szaúd-Arábia, Irak, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait és maga Irán is – a Hormuzi-szoroson át szállítva adják el fekete aranyuk jelentős részét, a vízi úton napi 18,5 millió hordó (kőolaj és olajszármazék) halad át. Mivel Katar a világ legjelentősebb LNG-exportőre, a cseppfolyósított gáz globális kínálatának a harmada is a Hormuzi-szoroson jut át.

Az átjáró amúgy elég széles, a legkeskenyebb részén is 34 kilométer. De a hatalmas tankerek merülése miatt csak két, három-három kilométer széles sáv hajózható mindkét irányban, ami amúgy elég is volna. Az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezménye maximum 12 tengeri mérföldben – 22,2 kilométerben – szabta meg a partvonaltól számított felségvizek határát. Mivel a szoros több helyen nem éri el ennek a dupláját, Irán és az USA is másképp értelmezi a mezsgyét. De ennél is fontosabb, hogy bár Irán aláírta a konvenciót, a teheráni parlament azt soha nem ratifikálta. Mindazonáltal a polgári hajók feltartóztatása vagy megtámadása mindenképpen a nemzetközi jog megsértését jelentené Irán részéről.

Kiérve az Ománi-öbölbe, majd az Arab-tengerre a szénhidrogén-szállítmányok jelentős része Ázsiába tart, a Malaka-szoroson át. A Szuezi-csatornán Európa felé haladó hajók a Báb-el-Mandeb tengerszoroson mennek keresztül, amely Dzsibuti és Jemen között húzódik. Mivel a jemeni polgárháborúban a síita huti lázadókat Irán támogatja, így egy amerikai–iráni konfliktus esetén a Báb-el-Mandeb biztonsága és a rajta áthaladó olaj szállítása is veszélybe kerülhet.

Lenne mit tanulniuk a történelemből

Jelentős amerikai–iráni katonai összetűzés nélkül is fennakadhat a kereskedelem a Hormuzi-szorosban, ahogy a jó harminc évvel ezelőtti tankerháború idején. Az 1980-as évek közepén, az iraki–iráni háborúban a két fél elkezdte egymás tartályhajóit és olajlétesítményeit támadni, hogy megbénítsa a másik gazdaságát. Hamarosan a semleges kereskedelmi hajókat is találatok érték, például az iraki olajat szállító kuvaiti tankereket. Ronald Reagan amerikai elnök nem akart belekeveredni a csetepatéba, de a súlyosabb eszkaláció lehetőségére épp az hívta fel a figyelmet, hogy egy iraki gépről – Bagdad szerint véletlenül – rakéták találták el a USS Stark amerikai fregattot.

Az USA végül úgy döntött, hogy 1987 júliusától a kuvaiti tankerek amerikai zászló alatt hajóznak, és azokat amerikai hadihajók kísérik. A lassan kialakult és egyre kiterjedtebb művelet végül a második világháború utáni legnagyobb hajókonvoj-tevékenységgé vált. Az egyik kuvaiti hajó iráni aknára futott, az amerikaiak újabb erőket vezényeltek a térségbe, szeptemberben pedig amerikai helikopterek egy vízi aknákat elhelyező iráni hajót támadtak meg. Hónapokkal később egy amerikai fregattot ért találat, amire válaszul amerikai egységek iráni hadihajókra és a Forradalmi Gárda bázisaira mértek csapást. Végül 1988 júliusában a USS Vincennes amerikai cirkáló lelőtt egy iráni utasszállító gépet, megölve 290 embert – az utasokat és a legénységet. A hivatalos amerikai jelentés nem állapított meg szándékosságot.

Bár az 1987–1988-as tankerháborúban kevés hajó süllyedt el, és a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelem sem szakadt meg jelentősen, mindkét fél ki volt hegyezve a másikra. Az 1979-es iráni iszlám forradalom atyja, Khomeini ajatollah a nagy sátánnak nevezte az USA-t, Washingtonban pedig még élénken élt a teheráni túszdráma emléke, melynek során az iráni fővárosban 52 diplomatát tartottak fogva 444 napon át 1979-től 1981-ig. Az ellenérzés ma sem kisebb, ráadásul Trump Irán-héjákkal vette magát körül, és a teheráni keményvonalasok is baljósan fogalmaznak.

Rövid angol nyelvű összefoglaló a túszdrámáról és az ahhoz vezető történésekről:

A két fél közvetlenül nem kommunikál egymással, és az igazi veszély a másik cselekedetének a félreértése, így akár az amerikai hadi-összpontosítás, vagy a tankerek elleni, Iránnak tulajdonított akciók is aránytalanul nagy válaszcsapást idézhetnek elő. Katonai szakértők szerint mindkét fél sokkal felkészültebb egy háborúra, mint három évtizeddel ezelőtt. De főleg Irán katonai képessége javult, a víziaknák telepítését már tengeralattjárókkal is képes elvégezni, gyorsnaszádjai könnyen tudnak rajtaütéseket végrehajtani, és mint a drón lelövése mutatja, a csata nemcsak a vízen, de a levegőben is kiegyenlítettebb lenne. Valós háború esetén a konfliktus nem lenne rövid, ráadásul térben is kiszélesedne, hiszen az USA-nak és Iránnak is több térségbeli országban vannak katonai és más érdekeltségei.