Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Bizottság alelnöke Orbán Viktor támadásaira reagálva azt is hozzátette: egy demokráciában senki tettei nem állnak a kritika felett.
A Politico című lap hasábjain válaszolt Orbán Viktor vádjaira az Európai Bizottság alelnöke, miután a magyar kormányfő azt közölte, hogy a Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti vele a kétoldalú politikai kapcsolatokat.
Vera Jourová kiemelte, hogy „személyes támadásokra” nem akar reagálni, egy dolgot azonban határozottan elutasít: sosem bántotta a magyar embereket. Úgy fogalmazott:
Épp ellenkezőleg, mélyen tisztelem a magyar embereket és a választásaikat.”
Jourová szerint ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ha szükséges, ne lehetne kritikusan beszélni kormányok és választott képviselők tetteiről akár az Európai Bizottságban, akár a tagállamokban.
Egy demokráciában senki tettei nem állnak a kritika felett”
– emelte ki.
Vera Jourová a Spiegelnek adott interjúban korábban arról beszélt, hogy Orbán Viktor beteg demokráciát épít, és félő, hogy a magyar közvélemény egy napon arra döbben rá, hogy a legutóbbi választás volt az utolsó, amelyet még szabadnak lehetett nevezni.
Orbán Viktor ezért kedden levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben azt írta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével. Orbán szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.
A kormányfő azt írta, hogy a bizottság alelnöke Magyarországot nyilvánosan „beteg demokráciának” nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar polgárait, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy „önálló véleményt alkossanak”. E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni – lassan már szokásosnak tekinthető – támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan.
Ursula von der Leyen szóvivője azonban azt üzente, hogy a bizottság elnöke szorosan együttműködik Vera Jourová alelnökkel a jogállamiság ügyén, és az elnök teljesen mértékben megbízik az alelnökben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.