Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat a Színház- és Filmművészeti Egyetem – hangzott el a kormányinfón. Gulyás Gergely szerint azok a hallgatók és dolgozók, akik tiltakozni akarnak, továbbra is megtehetik.
A kormány szerdai ülésén a határzár fenntartása mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövő évi költségvetési támogatásáról döntött – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Gulyás Gergely azt mondta, hogy a kuratórium kérésének megfelelően az eddigi összeg több mint kétszeresét, 3 milliárd forintot adnak az intézmény működtetésére.
Arról is beszélt a miniszter, hogy az összegből, amellyel a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium rendelkezhet majd,
Gulyás hozzátette: „Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy amint egy demokráciában és jogállamban szokás, aki tüntetni és tiltakozni akar, az alkotmányos és törvényes keretek között megteheti, a tanulni vágyóknak pedig örülnénk, ha a tanítás is biztosított lenne.”
Hangsúlyozta, hogy az SZFE ügye az annak működtetését átvett Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumára, és nem a kormányra tartozik, a kormánynak egyetlen lehetősége van: hogy a megfelelő forrásokat biztosítsa az intézmény működéséhez.
A tájékoztatón később szóba került, hogy az egyetem egy hónappal ezelőtt elfoglalt Vas utcai épülete után egy másikat, a Film- és Médiaintézetének otthont adó Szentkirályi utcait is blokád alá vették a hallgatók. Erről Gulyás Gergely annyit mondott, hogy „tudomásul veszik”, aztán újra jelezte, hogy a kuratóriumnak kell az oktatással foglalkoznia.
Megjegyezte azt is: reméli, hogy a felek minél előbb megegyezésre jutnak, akik pedig tanulni akarnak, azok megtehetik.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, felmondott vezetése és oktatói azért tiltakoznak hónapok óta, mert az Országgyűlés kormányoldali többsége akaratuk ellenére, érveik és javaslataik figyelembevétele nélkül döntött az intézmény modellváltásáról. Az egyetem irányítását Vidnyánszky Attila vezetésével egy olyan kuratórium vette át, amelybe senki sem került be az intézmény vezetése által javasolt személyek közül. Augusztus végén lemondott az SZFE teljes vezetése és a szenátusa, miután megítélésük szerint az autonómia minden lényeges elemét felszámolta az új fenntartó, az új alapító okiratban minden jogkörüktől megfosztották őket. Felmondási idejük szeptember 30-val járt le, aznap este el is búcsúztatták őket.
Ezt követően, a hallgatók szerda éjjeli fórumán született döntés arról, hogy elfoglalják a Szentkirályi utcai épületet is.
Az egyetem dolgozói október 1-jén és 2-án sztrájkot tartanak, ezzel tiltakozva az autonómia felszámolása ellen.
A hét elején Vidnyánszky Attila leváltotta az egyetem kancellárját, Vonderviszt Lajost, akit Szarka Gábor honvéd ezredes vált a poszton. Szarka kedden megpróbált bejutni az egyetem Vas utcai épületébe, de a tiltakozó hallgatók nem engedték be. A 444.hu úgy tudja, hogy az új kancellár szerdán az egyetem középvezetőinek azt mondta: ha nem léphet be az intézménybe, akkor nem ír alá semmit, és nem lesznek fizetések sem.
Szerda este Vidnyánszky Attila a köztévében jelentette be, kik lesznek az SZFE új rektorhelyettesei: Novák Emil filmrendező és Zalán János producer.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.