Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk, hogyan!
A mindennapi szerződéseink értelmezésében az áfa sok komplikációt tud okozni. Egy fogyasztóval kötött szerződésben viszonylag egyértelmű, hogy az ellenértékre kikötött vételár tartalmazza az áfát – ezt a fogyasztó ugyanis nem tudja visszaigényelni, a bruttó összeg számára tényleges költség.
Nem ennyire egyértelmű azonban az eset a vállalkozások közötti szerződésekben. Itt ugyanis (főszabályként) a vállalkozás az áfa összegét levonhatja, az számára nem jelent tényleges kiadást. „A bírói gyakorlat már több esetben megerősítette, hogy egy szerződésben a nettó vagy bruttó jelölés nélkül feltüntetett vételár vagy ellenérték úgy tekintendő, mint amely az áfát is tartalmazza, függetlenül attól, hogy a szerződő felek vállalkozások vagy fogyasztók-e” – magyarázza Bihari Levente, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.
Ugyanez igaz a lakásvásárlásainkra kötött szerződésekre is abban az esetben, ha időközben az áfa változik. Ha ugyanis egy már megkötött szerződésben az áfa mértékének változása miatt módosul az egyes törlesztőrészletekre jutó áfa összege, úgy a szerződés megfogalmazásán múlik, hogy ennek az előnyét vagy a terhét ki viseli.
Mind a jogszabály, mind pedig a bírósági gyakorlat egyértelmű abban, hogy az illetéket az ingatlan forgalmi értéke után kell fizetni. Ha egy olyan ingatlan áfaköteles értékesítéséről van szó, amely vállalkozási körben mozog (például raktárépület vagy irodaépület), akkor indokolt lehet a forgalmi érték megállapításához a nettó értéket alapul venni. Egy áfa levonásra nem jogosult magánszemély felé értékesített ingatlan (így lakóingatlanok) esetén azonban inkább a bruttó érték adhat kiindulópontot. A szakértő azonban arra is figyelmeztet, hogy a megadott forgalmi értéket az adóhatóság felülvizsgálhatja.
Vállalkozási szerződésekben (különösen az építőiparban) gyakori kikötés, hogy garanciális kötelezettségek fedezetére a megrendelő a vállalkozási díj egy meghatározott százalékát (pl. 5 százalékát) visszatartja a díjból és csak a fennmaradó részt fizeti ki a vállalkozó számára.
Kérdés ilyenkor, hogy a visszatartás a nettó vagy a bruttó díjra vonatkozik-e, a vállalkozónak áfát fizetnie kell, a felek akkor járnak el helyesen, ha a vállalkozó nem tartja vissza az áfaösszeget, így ebben az esetben a nettó összegből kell kiindulni.
