Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A jegybankelnök a PADME kuratóriumi elnökével hat olyan növekedési forrásról ír, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji, szingapúri és a három kínai sikerváros fejlődési motorjait.
Miért ne vázolhatnánk fel Magyarország 2040-re elérhető sikerének forrásait, amikor a KIDSzingChi országok és városok közel húsz év múlva érvényes átlagos fejlettségi szintjének 75 százalékával – a többi V4 országgal együtt – Európa élére lépünk? – folytatta korábbi gondolatmenetét az európai „oroszláncsapatról” Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu-n Csizmadia Norberttel, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) kuratóriumi elnökével közösen jegyzett írásában.
A múlt héten arról írt a jegybankelnök, hogy a kelet-közép-európai térség kilenc országának vigyázó szemét nem Nyugatra, hanem Keletre érdemes vetnie, „amelyben minket KIDSzingChi.hu névvel illetnek, ami egy új nyelv, az Engkrit (English+szanszkrit) szótárában »A magyar kölyök oroszlán ereje« címszó alatt található”.
Matolcsy szerint Keleten kell keresni a fenntartható felzárkózás mintáit
A jegybankelnök úgy látja, hogy Magyarország kimaradt az elmúlt félezer év magas életszínvonalat eredményező nyugati folyamataiból, emiatt is érdemes a legújabb, keleti sikerekre figyelnie. Olyan európai „oroszláncsapatot" kellene nevelni szerinte, amelyben minket KIDSzingChi.hu névvel illetnek.
Matolcsyék szerint már rendelkezünk hat olyan növekedési forrással, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji/emirátusi, szingapúri és a három kínai sikerváros fejlődési motorjait. Hat előnyről írnak, mint
A szerzők ezt követően azokat az országokat, városokat elemezték, akiktől Magyarországnak lehetne tanulni. Az egyik ilyen Dél-Korea, aminek a sikere mögött szerintük az áll, hogy mindenben a legmagasabb minőséget célozzák meg, mert mindenben a legjobbak akarnak lenni. Az ország működése az individuális gyarapodási vágy és a családi összetartás egyensúlyára épül. Úgy vélik az országban felismerték emellett, hogy a 21. században az egészség és az életminőség a vezető iparág és egy sor kulturális ágazatban már ott vannak a világelsők között.
Izraellel kapcsolatban azt írja, hogy a világ egyik legsikeresebb országa. Nagyon erősek a startupokban, értékelik a tehetséget és a kreativitást, illetve erős egyetemi központjaik vannak.
Dubajtól legalább hat karaktervonást érdemes átvennünk, hogy sikeresen végre hajtsuk Magyaroroszág történelmi ugrását – írták. Ezek a következők: világos jövőkép alkotása, nyitottság a világ felé, a földrajzi tér innovációja, hatékony és tiszta kormányzás, élményközpontú turizmus és a lehetetlen legyőzése.
Matolcsy most az Emírségek példáját nevezte követendőnek
A jegybankelnök szerint az Egyesült Arab Emírségek víziója egy biztonságban és békében élő ország, amely nyitott a világra, egyenlőséget teremt népeinek, jogállam, egyenlő lehetőséget ad a munkára, befektetésre, tanulásra és az egyén kreatív képességeinek kibontására.
Szingapúrból a versenyképesség terén érdemes Matolcsy és Csizmadia szerint tanulni, a kínai Csengdu városával kapcsolatban azt emelték ki, hogy az ősi kulturális és a 21. századi technológiai adottságokat ötvözve, sikeres, vonzó, kreatív központot épített.
Kínából még két példát hoznak, az egyik Sencsen, az egykori kis kínai halászfalu mára a világ egyik leggyorsabban fejlődő városává vált, a helyi szilíciumvölgy, ami mára az ország innovációs és technológiai központjává tudott válni, amelyek között ott van a Tencent, a Huawei, a ZTE és a DJI.
Sanghaj pedig szerintük arra jó példa, hogy hogyan válhat egy város ázsiai-csendes óceáni kereskedelmi központból a világ globális központjává.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.