Indul a Magyar–Üzbég Startup Program

A kezdeményezés célja végső soron a magyar vállalkozások fejlődésének támogatása.

  • hvg.hu hvg.hu
Indul a Magyar–Üzbég Startup Program

Folytatódik Magyarország és Üzbegisztán együttműködése, ennek újabb látható lépése a Magyar–Üzbég Startup Program elindítása.

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározatból az derül ki, hogy a kezdeményezés célja a magyar és üzbég innovatív vállalkozások együttműködésének támogatása, ezáltal a magyar vállalkozások fejlődésének, piacaik visszaszerzésének és új piacokon történő térnyerése érdekében.

A határozat arra hívja fel Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy a külgazdasági és külügyminiszter, azaz Szijjártó Péter bevonásával gondoskodjon a program működéséhez és lebonyolításához szükséges források biztosításáról

  • a külügy keretéből 6 millió forint,
  • a Gazdaságvédelmi Alapból pedig 1 millió eurónak megfelelő forint értékben.

Üzbegisztánnal márciusban vált láthatóan szorosabbá Magyarország kapcsolata, akkor Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a két ország legjobb pillanatban közeledik egymáshoz, mert a világ mozgásban van. Akkor jelentették be az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ megalapítását is.

Mélyülő barátság és krumplikutatás - az üzbégek nyugatra, a magyarok keletre nyitnak

Előjele volt ennek a közeledésnek, Szijjártó tavaly nyáron azt üzente taskenti látogatásáról, hogy A magyar vállalatoknak érdemes lesz megjelenniük Üzbegisztánban.

Miért annyira fontos a magyar kormánynak az üzbég krumpli?

Nagy magyar kormánydelegáció utazott Üzbegisztánba, hogy együttműködésről tárgyaljanak, ekkor alapították meg az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot. A brutális infláció, a járvány és egy elszabaduló élelmezési krízis miatt az üzbég kormánynak egyre égetőbb feladat, hogy javítsák valahogyan a mezőgazdaság teljesítményét, a magyar vezetők pedig azt remélik, hogy az itteni cégek kapnak majd jobb üzleti lehetőségeket a közép-ázsiai államban, ha most segítenek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.