Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A bevételek nőttek ugyan 2020 első negyedévéhez képest, az állami kiadások azoknál sokkal jobban, az egyenleg így jelentős mínuszba fordult. Sok pénzt vitt el a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a járványválság.
Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor (vagyis a statisztikai értelemben vett államháztartás) 2021 első negyedéves hiánya – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott.
A gyenge első negyedév enyhén szólva szokatlan, 2017-ben a kormányzati szektor az első negyedévet pluszban, 2018-at enyhe hiánnyal, 2019-et jelentős többlettel, 2020-at 124 milliárdos hiánnyal abszolválta. A jelentős romlás a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye – magyarázza a KSH.
A jelentős hiány a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedéséből adódott. Számszerűen a kormányzati szektor bevétele 5008 milliárd, kiadása 5796 milliárd forint volt. A bevételek 150 milliárd forinttal, 3,1 százalékkal növekedtek. Ezzel szemben a kiadások 814 milliárd forinttal, 16,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül pénzbeni társadalmi juttatások 183 milliárd forinttal, 13,9 százalékkal növekedtek, a 13. havi nyugdíj visszaépítésének részleges megkezdése következtében. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 330 milliárd forinttal, 32,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – itt jelennek meg elsősorban a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményei.
Várhatóan az év hátralevő része sem lesz jobb, mint az első negyedév volt. Május végén az államháztartás önkormányzatok nélküli része már 1,3 ezer milliárd forintos mínuszban volt. A kormány fennhatósága alá tartozó központi költségvetés 634 milliárd forinttal költekezett túl.
A kormány módosíttatta is az Országgyűléssel a 2021-es központi költségvetést, a hiánycélt a GDP 2,9 százalékáról 7,5 százalékára emelték.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.