Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Technológiai és Ipari Minisztérium közlése szerint a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges számla alapján elszámolnia.
Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések, az állandósuló szabályozás pedig a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
2020 májusában mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. E mutató a tavalyelőtti rekordszinthez képest nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek.
A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, amely fontos újdonságként lehet részbeni is. Az átalánydíj bevezetésével a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia. A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre – például a rezsie, az internetre vagy a biztosításra.
Részvényeket ad dolgozóinak az Erste Bank
A fogyóban lévő 200 milliárd forintos jegybanki keret miatt 29-étől újabb nagybank függeszti fel a zöld hitelek értékesítését, a kölcsönkérelmek befogadását. Az Erste és az Unicredit után az elkövetkező napokban alighanem egyre több bank tesz majd ugyanígy. Az ügyfeleknek ezért a szó szoros értelmében napjai vannak arra, hogy még elcsípjék a nagyon kedvezményes lakáshitelt.
Az állandósuló rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát. Előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavégzés helyét ezek figyelembe vételével, a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválaszthatja a munkavállaló.
A nem számítástechnikai eszközzel végzett munka – ilyen lehet például a varrás vagy egyszerűbb összeszerelési feladat – esetén a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok. A felek írásban állapodnak meg a munkavégzés helyéről, amelyet a munkáltatónak előzetesen munkavédelmi szempontból megfelelőnek kell minősítenie, azt ezután a munkavállaló nem változtathatja meg.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.