EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az évközi emelést folyósítják egy hónap múlva.
Több mint 180 milliárd forintot kapnak júliusban a nyugdíjasok – ez derült ki Tállai András nyilatkozatából, amit a Mediaworks Hírcentrumának adott. A pénzügyminiszter helyettese azt mondta:
a kormány a magas infláció miatt 3,9 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre, és a következő hónapban a címzettek összesen nyolchavi nyugdíj után kapják meg a növelést.
„A nyugdíjtörvény arra kötelezi az államot, hogy ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, novemberben folyósítson az érintetteknek januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. A kormány, ahogy a növekvő infláció miatt tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak” – mondta a miniszterhelyettes. Tállai hozzátette, hogy a pénzt a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális havi nyugdíjjal együtt kapják meg.
A kiegészítő emeléssel a 2,6 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít egy hónap múlva az államkincstár.
Tállai szerint a 13. havi nyugdíj kifizetése semmilyen gazdasági körülménytől nem függ, és a juttatás az eddigiekhez hasonlóan februárban érkezik. A jövő év elején 13. havi nyugdíj címén több mint 370 milliárd forintot kaphat kézhez együttesen az érintett közel 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.
Több százezer dolgozóra volna szükség, ismét a nyugdíjasok munkába állítása a megoldás?
Újra azon gondolkozik néhány döntéshozó, hogy a nyugdíjasokat vissza kellene csábítani a munkába. Igaz, Matolcsy György és munkatársai a kormánynak valóban csak javaslatokat tehetnek, a nyugdíjrendszer nem a Magyar Nemzeti Bank jogkörébe tartozik. A 203 oldalas javaslatcsomagban azonban, amelyet az MNB a kormány számára készített, az egyik fontos részlet az, hogy a nyugdíjrendszert át kellene alakítani ( a dokumentum 95.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.