Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Pontos összegekkel és a munkáltatóknak az emeléshez nyújtott segítséggel is előálltak.
Hétfő reggel írták alá a következő három évre szóló bérmegállapodást a kormányzat, a munkavállalói és a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek. Azt eddig is lehetett tudni, hogy milyen mértékben és ütemben várható a minimálbér és a garantált bérminimum, de a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részleteket is közölt az egyezségről, amely szerinte a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv első pontja.
Az NGM számítása szerint a minimálbér
A garantált bérminimum 7 százalékkal, bruttó 348 800 forintra nő jövőre.
A tárca szerint a lépés célja, hogy növekedjen a jövedelmek vásárlóereje, és hogy a gazdasági bővülés eredményeiből a társadalom lehető legszélesebb köre részesüljön.
Az NGM szerint 2027-ben a minimálbér eléri az arra az évre várható rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát.
A minimálbér emeléséért cserébe azoknak a munkáltatóknak is jut valami, akik minimálbéren foglalkoztatnak dolgozókat. Nekik „csúsztatva” kell majd fizetniük a megnövekedett szociális hozzájárulási adót, tehát 2025-ben a 2024-es, 2026-ban a 2025-ös, míg 2027-ben a 2026-os értéknek megfelelően kell ezt rendezniük.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.