Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az élelmiszer- és az üzemanyag-inflációt a kormány nem tolerálja, ám az áfa csökkentése nem megoldás a helyzet kezelésére – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Inforádió Aréna című műsorában.
Ha az infláció emelkedik, a kormánynak lépnie kell – mondta a miniszter a rádióban. A januártól minden korábbinál erősebb tárcát vezető politikus elmondása szerint havonta találkozik a kereskedőkkel, és egyeztetni fog a termelőkkel, a feldolgozókkal és a nagykereskedőkkel is.
Jelenleg az élelmiszerek közül a tojás és a tej ára a legkritikusabb
– mondta Nagy Márton, aki közölte a kereskedőkkel, hogy a kormány be fog avatkozni, ha szükséges. Úgy fogalmazott, hogy a kormánynak van egy fegyelmező ereje, most abban az időszakban van, hogy ezt érvényesítik.
Szerdán számolt be a HVG a kormány azon szándékáról, hogy további termékkategóriákra terjeszti ki az online árfigyelő szabályait, így 100 termékre emelheti a megfigyelt termékek körét. A kabinet jelenleg a rendszer olyan termékkörökre való kiterjesztését vizsgálja, mint a halak, kávé, tea, rizs, további tejtermékek (tejszín), marhahús, sertéskolbászok, zsemle, édességek, kakaópor. Csütörtökön pedig a nagy élelmiszerláncokat tömörítő szervezet, az OKSZ pedig úgy fogalmazott: tagjai remélik, hogy a hazai termelők, beszállítók is csatasorba állnak az infláció elleni harcban, miután a kormány újabb termékeket vonna be az online árfigyelő rendszerbe.
Jelenleg hat nagy kereskedelmi lánc, országszerte hozzávetőleg 1200 boltjában, 78 termékkategóriában, több mint 2000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő árait követhetik nyomon a fogyasztók a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszerben.
A miniszter úgy véli, hogy a lakosságnál megtörtént a növekedési fordulat, van pénz az embereknél, a fogyasztói bizalom erősödik, a kiskereskedelmi forgalom erős, pörög a lakás- és az autópiac. Szavai szerint most jön a kamateső, a lejáró állampapírokba fektetett pénz magas kamattal kiegészítve kerülnek vissza a 800 ezer családhoz.
Annak nincs nyoma, hogy a pénzt kivinnék az országból – tette hozzá a miniszter az Inforádióban, aki szerinte ez meglátszana a forint árfolyamán.
A vállalatoknál azonban még várat magára a fordulat. Nagy Márton a jövő hétre vállalást vár a bankoktól a vállalati hitelezés felpörgetése érdekében.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.