Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Tavaly decemberben a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző évihez képest 16 ezer fővel, 4 millió 678 ezer főre mérséklődött. A hónapban decemberében a munkanélküliek száma 210 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt.
A 2024. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 689 ezer főre csökkent. Míg a férfi foglalkoztatottak száma 2 millió 481 ezer fő volt, amely 27 ezerrel elmaradt az egy évvel korábbitól, addig a nőké gyakorlatilag megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, 2 millió 208 ezer főt tett ki – adta hírül a KSH.
A magyarországi elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 32 ezer fővel, 4 millió 515 ezer főre csökkent. A közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók létszáma kismértékben emelkedett, előbbi 63 ezer, utóbbi 111 ezer főre.
A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 75,1% volt. A ráta a férfiaknál 0,6 százalékponttal kisebb lett (78,5 százalék), a nőknél lényegében nem változott (71,5 százalék) az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A 2024. október–decemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek létszáma és rátája megegyezett az előző évben mért értékkel, előbbi 216 ezer fő, utóbbi 4,4 százalék volt.
A férfiak esetében a munkanélküliek száma 114 ezer, a nőknél 102 ezer főt tett ki, míg a munkanélküliségi ráta mindkét nem esetében 4,4 százalék volt.
A munkakeresés átlagos időtartama 11,9 hónap volt. Az összes munkanélküli 47,5 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 3,9 százalékponttal nagyobb az előző évinél, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34,3 százalékát tették ki.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. december végén 1,8 százalékkal, 221 ezer főre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.
A foglalkoztatottak száma továbbra is magas, míg az inaktívak és a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony
– kommentálta a friss adatokat Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?