Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A miniszter bízik a turizmusban, szerinte “igazi motorként” húzta felfelé a GDP-t tavaly is.
A turizmusban van lendület és erő, “csúcsteljesítményekről” lehet beszélni 2024-ben – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 32. Turizmus Évadnyitó Gálán szombaton Budapesten. Szerinte az ágazat meghatározó szerepet játszott a gazdaságban, a szektor “igazi motorként” húzta felfelé a GDP-t. A miniszter azt is bejelentette, hogy
ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket, az első hitelprogramok is ősszel jelennek meg.
Nagy kiemelte: 11 százalékkal több, 18 millió vendég, 6 százalékkal több, 44 milliót meghaladó vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken tavaly, amelyeknek így 1050 milliárd forint bevétele volt, és ez 16 százalékos növekedés. Hozzátette: a vendéglátóhelyek bevételei 11,2 százalékkal 2005 milliárd forintra nőttek.
A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy decemberben rengeteg, az előző évinél 250 ezerrel több magyar utazott külföldre, a beutazó turizmust tekintve pedig 17 százalékkal többen érkeztek hazánkba. A ferihegyi repülőtér visszavásárlását fontosnak nevezte, és elárulta azt is, mit vár a vezetéstől:
minél több utast és minél több pénzt”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A támadás óta a magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget egymásnak.