Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormány az aszály elleni védekezést is az élelmiszerárakkal hozza összefüggésbe.
A szerda esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat pontosítja a miniszterelnök keddi bejelentését, és az ország területének jelentős részét sújtó súlyos csapadékhiány miatt aszályveszélyhelyzetet hirdet a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése és a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerárak elviselhető szinten tartása érdekében.
Az Aszályvédelmi Operatív Törzs a meghozandó intézkedések előkészítésével és a meghozott döntések végrehajtásának nyomon követésével fog foglalkozni. Feladata az aszály következményeinek elhárításával és a károk mérséklésével kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolása és azok folyamatos figyelemmel kísérése. Elnöke Hubai Imre, az Agrárminisztérium nemrég kinevezett, mezőgazdaságért felelős államtitkára, tagjai az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója és a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Felkérik továbbá a részvételre Font Sándor Fidesz-képviselőt, az országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnökét.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.